10 káros tévhit, ami hátráltatja a női vezetőket az előrejutásban

szerző: Jobline
2014 április 17. Szóljon hozzá

A sztereotípiák és a tévhitek akadályozzák leginkább a nőket abban, hogy felfelé ívelő karriert építsenek, és nem az, hogy elmennek szülni. Egy friss brit tanulmány tíz közkeletű álmagyarázatot leplez le, amelyeket a cégek többségénél arra használnak, hogy igazolják velük a nők bújtatott diszkriminációját.

A nem szülő nők ugyanolyan nehezen léphetnek előre a vállalati rangsorban, mint azok, akik elmennek gyesre. Rögtön megdől tehát az a mítosz, hogy az anyaság a karrier legfőbb gátja. A Cracking the Code (Kódfejtés) című tanulmány, amelyet egy brit tanácsadócég mutatott be ez év márciusában, szisztematikusan végigveszi az ehhez hasonló álmagyarázatokat, és a megoldásra is van ötlete.

A kiindulópont az volt, hogy az FTSE 100 (a londoni tőzsdén jegyzett 100 legnagyobb cég) vállalatainak körében végzett kutatás szerint egy férfi vezetőnek négy és félszer akkora esélye van az igazgatóságba jutni, mint egy nőnek. Egy női felsővezetőnek pedig feleakkora esélye van a még feljebb lépésre, mint férfi kollégájának. Utánanéztek, mi lehet ennek az oka.

1. A tévhit: a nők nem is akarnak felsővezetők lenni.
A kutatási eredmény: a nők egyre ambíciózusabbak, amint a karrierjük halad előre, és egyre inkább vezetői pozícióra vágynak.
Javaslat: nem szabad túl korán leírni a nőket! A tapasztalataikkal arányosan mind komolyabb feladatokra vetnek szemet.

2. A tévhit: a nőkben nincs elég kitartás ahhoz, hogy a legmagasabbra jussanak.
A kutatási eredmény: a nők általában megrekednek a felsővezetői szinteken, elmarad a további előléptetés.
Javaslat: támogatni kell a női felsővezetőket a még feljebb jutásban.

3. A tévhit: a gyermekvállalás megakadályozza, hogy a nők betetőzzék a karrierjüket.
A kutatási eredmény: a szülés csak kicsit lassítja le a nők karrierjének haladási ütemét. Már előtte is jelentős lemaradásban vannak az előléptetésüket illetően.
Javaslat: a férfiakat és a nőket egyaránt karriernavigációs eszközökkel kell ellátni már a pályafutásuk kezdetén. Hatékonyan nyomon kell követni az egyes karriereket.

4. A tévhit: a nők azért nem érnek fel a csúcsra, mert hiányzik belőlük az önbizalom.
A kutatási eredmény: a nők tisztában vannak a képességeikkel és vigyáznak arra, nehogy túlfényezzék magukat.
Javaslat: a nők kiegyensúlyozott önmenedzselését nem szabad összetéveszteni az önbizalomhiánnyal.

5. A tévhit: a nőkből hiányoznak a csúcson elvárható vezetői képességek.
A kutatási eredmény: a férfi és női vezetői magatartás nagy része ugyanolyan.
Javaslat: oda kell figyelni arra, hogy megerősítést kapnak-e a vezetői magatartás akár legmarginálisabb különbségei is.

6. A tévhit: a nők nem tagjai olyan networköknek, amelyek segítenének megnyitni előttük az ajtókat.
A kutatási eredmény: a nők előnyben részesítik a formális kapcsolatokat az informálisokkal szemben, amikor támogatásért folyamodnak.
Javaslat: ösztönözi kell a férfi felsővezetőket, hogy networkjeiket bocsássák női kollégáik rendelkezésére.

7. A tévhit: a női felsővezetők felhúzzák maguk mögött a szamárlétrát.
A kutatás eredménye: a női felsővezetők kifejezetten törekednek arra, hogy más nők is csatlakozzanak hozzájuk.
Javaslat: a férfi és női felsővezetőket egyaránt felelőssé kell tenni abban, hogy támogassák a nők előbbre jutását.

8. A tévhit: a különleges vezetőképző programok nagy lökést adnak a nők karrierjének.
A kutatás eredménye: a nők nem gondolják, hogy a vezetőképző programoknak különösebb jelentősége lenne a karrierjük alakulásában.
Javaslat: ahol lehetséges, személyre szabott vezetői fejlesztő tevékenységbe érdemes belefogni. Fel kell mérni, mennyire térül meg ez a befektetés.

9. A tévhit: a formális rugalmas munkaszerződés megkönnyíti a nők menetelését a csúcsra.
A kutatás eredménye: a nők nagyobb becsben tartják az informális, személyre szabott munkaszerződést, amit közvetlenül a főnökükkel kötnek.
Javaslat: több befektetésre van szükség a szervezeti kultúra fejlesztésében.

10. A tévhit: a nemek közötti egyenlőség érvényesítésének céges programszintű támogatása működik.
A kutatás eredménye: a nemek közötti egyenlőség érvényesülésének személyre szabott támogatása sokkal hatékonyabb motiváló tényező.
Javaslat: személyes történeteken keresztül kell megismerni, hogy a nemek közötti egyenlőség miért fontos az adott egyének számára.

Közeleg a Jobline Női Karriernap, kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!

Próbáld ki magad, milyen eredményt érnél el egy angol állásinterjún. Jelentkezz a Facebookon nyelvi játékunkra, hogy a nyeremény birtokában fejleszthesd nyelvtudásodat!

 

Forrás: Jobline

 

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen
Hozzászólások (0)