Sok fogyatékkal élő álláskeresőnek reménytelen a helyzete
Ne a fogyatékosságért, hanem a teljesítményért fizessenek a cégek – mutat rá az egyik legfontosabb problémára Fischer Zoltán, a fogyatékkal élők álláskeresését segítő RehabJob program tanácsadója. Sok a félreértés és az anomália, a cégek sajátos hozzáállásán minél előbb változtatni kellene.
A lakóhely már önmagában eldönti a fogyatékkal élők elhelyezkedésének esélyeit, a foglalkoztatásukat elősegítő támogatások pedig egyszerre orientálnak és félrevezetnek. Mindez annak a 230 interjúnak az egyik legfontosabb tanulsága, amelyet a RehabJob nemrég zárult országos szakmai programjának résztvevőivel készítettek. A féléves program azt célozta, hogy szervezett tanácsadás és képzés keretében segítse a fogyatékkal élőket felkészülni az álláskeresésre és a munkahelyi környezetbe történő beilleszkedésre. A tréning az elhelyezkedéshez szükséges legfontosabb készségek, így az önéletrajzírás, az állásinterjúra való felkészülés és a munkatársakkal történő együttműködés elsajátításával segítette a felkészülést, ugyanakkor az interjúk révén országos képet igyekezett kialakítani a speciális helyzetű munkavállalók elhelyezkedési esélyeiről.
A megváltozott munkaképességűek szervezeteinek szakmai tevékenységét támogató program 2013. novemberétől fél éven át zajlott és 230 fogyatékkal élő személyt vontak be. A tanácsadáson az ország különféle régióban élő érintettek részt vettek, a RehabJob budapesti irodában személyesen, a vidéken élőknek, illetve a bejárásban korlátozottak pedig Skype-on tudtak a tréninghez és tanácsadáshoz csatlakozni.
„A résztvevőkkel folytatott interjúk tanulságai elgondolkodtatóak – mondta Fischer Zoltán, a program tanácsadója. – Budapestet és néhány nagyvárost leszámítva kevés esélye van az elhelyezkedésre egy megváltozott munkaképességűnek. Nagyon sok olyan emberrel beszéltünk, akinek reménytelen a helyzete: nem a fogyatékossága miatt, hanem mert a fogyatékosságával azon a környéken nem lehet munkát kapni. Mindeközben a nagyvárosokban óriási túljelentkezés van a megváltozott munkaképességű munkavállalóknak hirdetett állásokra. A nyolc általánostól az egyetemi végzettségű kollégákig rengetegen pályázzák meg például ugyanazt a speciális raktárosi állást. A célzott álláshirdetések sokszor tévutat jelölnek ki, nem a képességeket, hanem a fogyatékosságot helyezik a középpontba. Meggyőződésünk, hogy jóval több állást kellene elérhetővé tenni mindenkinek, így a megváltozott munkaképességűek is végzettségük, nem pedig fogyatékosságuk alapján tudnának pályázni.”
„Tanulságos az is, ahogy a megváltozott munkaképességű társaim a vállalatokat látják – mondta Markos Ádám, a RehabJob szakmai vezetője. – Gyakran a cégek nem tudnak vagy nem mernek informatív álláshirdetéseket írni, és így a pályázók sem képesek felmérni, milyen feladatokat kellene ellátniuk. Így aztán mindenki söréttel lő és mindenre pályázik, hátha valamelyik interjúra behívják. Cégek munkatársaival beszélgetve azt tapasztaljuk, hogy többnyire nem a HR-es kollégák és nem is azok állítják össze az állás hirdetést, akik majd a megváltozott munkaképességű munkavállalók főnökei lesznek. A feladatot inkább odaadják például a pénzügyes munkatársnak, merthogy az elsődleges cél úgyis az, hogy a rehabilitációs hozzájárulást ne kelljen fizetni. Ez is egy példa arra, hogy a pénzügyi ösztönzés önmagában nem elég, sőt félrevezető. De ugyanígy hozhatnám azt a példát is, hogy sem a megváltozott munkaképességű pályázó, sem a munkatársat kereső vállalat nem tudja pontosan, hol és hogyan szerepeljen az önéletrajzban a fogyatékosság. Nem alakult ki a természetesség gyakorlata, ahol sem alul-, sem túlértékelni nem kell ezt az egyébként lényeges információt.”
A megváltozott munkaképességűek munkaerőpiaci integrálásával foglalkozó RehabJob a hasonló jellegű programok folytatásában bízik. A cég szerint a speciális helyzetű munkavállalók ezreinek elhelyezkedését segítené, ha felkészítések és tanácsadások sora állna rendelkezésükre. A cégek számára is jónéhány területen lenne mód előrelépni.
„Azt szeretnénk elérni, hogy a cégek ne kötelezettséget, hanem lehetőséget lássanak a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában – mondta Dobár Attila, a RehabJob ügyvezető igazgatója. – A cégek rendkívül leegyszerűsítően kezelik a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását, ami persze abból is fakad, hogy az egészet a kevesebb járulék fizetésének szándéka ösztönzi. De ha már úgy döntöttek a cégek, hogy foglalkoztatnak, akkor inkább várjanak el valódi teljesítményt, és ennek megfelelő fizetést is adjanak. Sem pozitív, sem negatív diszkriminációra nincs szükség. Az elvégzett munka döntse el, hogy ki mennyit ér. Jelenleg talán az a leggyakoribb és egyben legrosszabb gyakorlat, amikor minimálbérért foglalkoztatnak speciális helyzetű munkavállalókat rugalmatlanul előírt feladatkörökben, márpedig félmunkaidőben 50 ezer forintos fizetésért még az egyébként jó munkaerő is elszegényedik és kiábrándul. Speciális munkaerő-közvetítőként most azzal járulunk hozzá a szereplők jobb egymásra találásához, hogy a rehabjob.hu felületen speciális, a megváltozott munkaképességű munkavállalók igényeire szabott önéletrajzmintát tettünk elérhetővé. Ezek az önéletrajzok világosan és közérthetően feltüntetik, hogy melyek azok a speciális jellemzők és igények, amelyek a munkavégzést érintik.”
A JobGroupról
A magyar tulajdonban lévő JobGroup Magyarország egyik vezető HR-tanácsadó és -szolgáltató cégcsoportja. Az 1992-ben munkaerő-közvetítésre és -kölcsönzésre alakult Job Kft. előbb a call centereket üzemeltető Tele-Scope-pal bővült, majd a RehabJob létrejöttével a magyar piacon elsőként belevágott a megváltozott munkaképességűek integrálódásának segítésébe. A BrandJob létrejöttével és a TMP Worldwide-hoz történő csatlakozásával a 21 éves JobGroup képes arra, hogy a munkaerő keresésével és megtartásával kapcsolatos szolgáltatások széles körét nyújtsa mind az ép, mind a megváltozott munkaképességű munkavállalók számára. A Contrag felvásárlásával, majd a Tele-Scope eladásával a cégcsoport 2013-ban még inkább erre a feladatkörre fokuszálta tevékenységét. A magyar tulajdonban lévő cégcsoport árbevétele 2013-ban meghaladta az 1,1 milliárd forintot.