Fontos! Ezeket ne mulaszd el megkérdezni az állásinterjún

szerző: Jobline
2014 november 14. Szóljon hozzá

Az álláskereső azt hiheti, hogy az interjú róla szól, pedig dehogy. Valójában a munkáltató képviselője a főszereplő, aki arra kíváncsi, a jelölt hogyan tudná segíteni a cég munkáját. Ezért fontos tisztában lenni azzal, éppen hol tart a vállalat és mik az elvárások – ehhez pedig kérdezni kell.

Akkor nevezhetjük sikeresnek az állásinterjút, ha valódi interakció zajlik: te legalább annyit megtudsz a cégről, mint ők rólad. Ezért kell olyan okos kérdéseket föltenni, amilyeneket a Business Insider szakértője gyűjtött össze. Ezek a néha meglehetősen belemenős kérdések nemcsak fontos információkat szereznek neked, de azt is sugallják, hogy őszintén érdeklődsz a cég iránt, és miután felvettek, a munkáddal szeretnéd majd minél sikeresebbé tenni. Természetesen nem arról van szó, hogy itt felsorolt összes kérdést fel kell tenni az állásinterjún, ezek csak ötletek, amelyek közül válogatni lehet attól függően, milyen munkáltatónál keresel állást. Például ha olyan céget fogtál ki, amelyet különadóval akarnak sújtani, érdemes ebbe az irányba elvinni a beszélgetést. Értékelni fogják. 

NE HALOGASD! Állíts be Álláspostát a friss pozíciókról, most még egy Sony Xperia Z2-t is nyerhetsz!

1. Mi volt a legnagyobb változás a cég életében az elmúlt egy évben? Olyanok-e a kilátások, hogy sikerül megoldani a problémákat, vagy a neheze még hátravan?

2. Miután fölvettek, hogyan kell teljesítenem azért, hogy maximális pontszámot kapjak, amikor értékelik a munkámat? Ebben a munkakörben mit kell elérnem a következő egy évben?

Forrás: Jobline


3. Milyen a leendő főnököm vezetési stílusa?

4. A cég mely konkurens szervezettől tart leginkább?

5. Hogyan működik a többi osztály (sales, marketing, pénzügy, IT stb. – azok a részlegek, amelyekkel kapcsolatba kerülhetek munkám során)?

6. Milyen típusú emberek sikeresek ennél a cégnél? És milyenek nem?

7. Mi a siker titka ennél a cégnél?

8. Ön hogyan került erre a területre? Miért marad, miért nem vált?

9. Az ön csapata mely részlegekkel ápol jó viszonyt a cégen belül, és melyekkel nem? Mi ennek az oka?

10. A munkájával kapcsolatban mi okoz önnek álmatlan éjszakákat?

11. Mikor értesülök arról, hogy milyen döntés született velem kapcsolatban?

12. Miért döntöttek úgy, hogy meghirdetik ezt az állást?

13. Hogyan jutalmazzák a kiemelkedő dolgozókat? Miért pont így? Ha változtatni kellene ezen a rendszeren, hol nyúlna hozzá?

14.  Milyen információkat osztanak meg a dolgozókkal (bevételek, haszon, költségek, humánerőforrás-politika)? Hogyan áramlik az információ a szervezeten belül? Hogyan jutok hozzá azokhoz az adatokhoz, amelyek birtokában hatékonyan végezhetem a munkámat?

15.  Ha a cég sikeres évet zár, az mit jelent pontosan? Mit kell tenni azért, hogy a következő egy év sikeres legyen? A most meghirdetett munkakörben hogyan járulhatnék hozzá a sikerhez?

16.  Hogyan értékelik a dolgozó munkáját ebben a pozícióban? Mit tehetek azért, hogy a lehető legjobb eredményt érjem el?

17.  Milyen a munka ritmusa a cégnél? Vannak-e időszakok, amikor feltorlódnak a feladatok, akadnak-e üresjáratok, esetleg mindig egyenletes a tempó? Hétre, hónapra, évre lebontva hogyan hullámzik a ritmus?

18.  Milyen szakmai és személyes kvalitások szükségesek e pozíció betöltéséhez? Milyennek képzeli a tökéletes jelöltet? Ehhez képest milyennek értékeli az én felkészültségemet? Milyen hiányosságokat észlel?

19.  Milyen az önök kiválasztási filozófiája? Átütő egyéniséget keresnek, aki majd menet közben úgyis beletanul a munkájába, vagy olyan jelöltre vágynak, aki eleve hozza magával a szükséges tapasztalatokat?

20.  Eddigi pályafutásom során során leginkább egy bizonyos típusú cégnél dolgoztam (kis-, nagyvállalkozás, állami cég, multi, feltörekvő, családi vállalkozás). Ilyen múlttal hogyan tudok majd beilleszkedni az önök szervezetébe?

21.  Kik a leginkább megbecsült munkatársak a cégnél? Melyek a közös tulajdonságaik? És megfordítva, mi volt jellemző azokra a kezdetben ígéretesnek tűnő dolgozókra, akik végül kudarcot vallottak, és kiléptek?     

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a
Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!     

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen
Hozzászólások (0)