Ne lopd el a más kajáját, és még 6 kötelező szabály a munkahelyi etikettből

szerző: Jobline
2014 december 10. Szóljon hozzá

A munkahelyünkön töltjük az életünk majdnem egyharmadát, a kollégák ábrázatát talán többet látjuk, mint a szeretteinkét, vagyis tetszik vagy sem, tényleg ők a második családunk. Ezért nagyon fontos, hogy betartsunk néhány alapszabályt.

Utálatos dolog, ha egy iroda úgy néz ki, mint egy hidegháborús szovjet laktanya, ahol a falon mindenhol utasítások és figyelmeztető feliratok virítanak. Pedig hány céges konyhában olvasható, hogy „Mosogass el magad után!”, vagy „Ha nálad ürül ki a ballon, cseréld ki!”, vagy „A szemetes a helyiség délnyugati sarkában található!”. Sokan nem is gondolnak bele, ez mennyire ciki, mert arra utal, hogy az adott közösségben nem elég fejlett a kultúra, igénytelenek a munkatársak és nem tisztelik a másikat. A Bustle segítségével összegyűjtöttük, mik a legfontosabb szabályok, de bőven merítettünk a saját tapasztalatainkból is.

 Ne halogasd! Nyerj 4 fős szállást és síbérletet Ausztriába! 

Ne lopd el a más kajáját
Ha vendégségben jársz egy cégnél, egy óvatlan pillanatban kukkants be valamelyik hűtőbe. Amennyiben minden étel és ital fel van címkézve, esetleg életveszélyes fenyegetések is olvashatók imitt-amott a post-itokon, élni lehet a gyanúperrel, hogy egyes munkatársak dézsmálják a többiek ellátmányát. Ez helytelen, ilyet soha nem szabad tenni. Itt olvasható egy hátborzongató szendvicslopási dráma, amelyet a HR bevonásával nagy nehezen sikerült hepienddel zárni.
Apropó, nálatok hogy néz ki egy hűtő belseje?

Tiszteld a céges vécét, mintha a sajátod lenne
Konkrétan ehhez hasonló feliratok éktelenkednek azokban az irodai mosdókban, ahol egyes munkatársak nem tartják be a higiénia alapvető szabályait. A magyar parlamentben tavaly részletes útmutatót szerkesztettek annak érdekében, hogy a képviselőnők megismerkedhessenek az illemhely helyes használatának szabályaival. (A következményeket homály fedi.) Okulj ebből.
 

Forrás: Jobline


Mindig tölts újra

Nagyon sok irodában kötelező tartozék a ballonos víz és mindig van előre lefőzött kávé a kiöntőben, hogy aki kedvet kap, vételezhessen belőle. Illetve dehogy van mindig. Íratlan szabály, hogy akinél kifogy a víz vagy a kávé, pótolja, ám vannak renitensek, akik ezt nem tartják be, hanem csöndben elsunnyognak az utolsó adaggal. Ez iszonyú pofátlanság, de egy HR-es inkább úgy mondaná, hogy a céges magatartási kódex arculcsapása. Tessék újratölteni, nem kerül semmibe!

Tartsd tiszteletben a többiek szabadidejét
Ne hívd a kollégádat munkaidőn kívül céges ügyek miatt (és e-mailben, Facebookon se zaklasd), csak ha tényleg ég a ház. Még akkor sem, ha te vagy a főnöke. Ne zavard meg a nyugalmát hétvégén, és ne csörögj rá hétköznap hajnali fél hatkor sem, hogy fontos információt sajtolj ki belőle a délelőtt tartandó prezentációdhoz. Éppen elég, hogy munkaidőben el kell viselnie téged, legalább otthon hagyd békén szegényt.

Ne hangosítsd ki a telefonodat
A többiek nem kíváncsiak arra, milyen tárgyalásokat bonyolítasz le, és valószínűleg a magánéleted sem érdekli őket. Ha mobilon beszélsz, és nem muszáj a gép előtt ülnöd, menj ki szépen a folyosóra vagy be egy üres tárgyalóba. (A mosdó ilyenkor nem jó, mert a másik fél a sajátos visszhang miatt rájön, hol vagy, és esetleg furcsákat gondol.)

Ne rabold le a sütistálat
Ha egy kolléga kóstolót hoz a lakodalom után vagy irodai buliban, céges rendezvényen vagy, ne támadd meg a tálat, és ne próbálj magadhoz ragadni annyi zsákmányt, amennyit egyszerre elbírsz. Hagyd érvényesülni a többieket is, különben bunkónak néznek, teljes joggal. Az alkoholra ez hatványozottan vonatkozik!

Szólj, ha késel
Alapvető szabály, hogy soha ne késs, de ha mégis, szólj oda telefonon, hogy mi a helyzet. Az emberek általában megértik, hogy valami közbejött, de azt nehezen viselik, ha úgy viselkedsz, mintha nem bánnád, hogy rabolod az idejüket. Ez roppant egyszerű szabálynak tűnik, mégis sírnivalóan sokan megfeledkeznek róla.

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a
Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!
  

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen
Hozzászólások (0)