Felmondás vagy közös megegyezés: melyiket válasszam?
Az egyik leggyakoribb kérdés, amikor otthagyni készülünk egy munkahelyet: a munkáltatói felmondást vagy a közös megegyezést? Mert mindegyik mellett és ellen hallhhattunk már elég érvet. Nézzük tehát a tudnivalókat a közös megegyezésről – jó tanácsok kismamáknak.
A munkáltatói felmondás egyoldalú jognyilatkozat, azaz ha tetszik neked, ha nem, amennyiben ez írásba van foglalva, és van benne egy indok, akkor bizony kézbesíthető, és a kézbesítéssel hatályosul. A közös megegyezés ehhez képest egy megállapodás, azaz mindkét fél beleegyezik abba, hogy megszűnjön a jogviszony. Vagyis ha te ezt nem akarod, a közöst nem kell aláírni: senki sem kényszeríthet rá (vagy ha mégis, az úgyis megtámadható).
Gyakran kérdezik, mikor éri meg aláírni a közös megegyezést. Az egyik alapszabály, hogy ha a munkáltató által kezdeményezett közös megegyezéses megállapodásban nincs legalább ugyanannyi anyagi juttatás, mint ami a munkáltatói felmondás esetén járna, nincs is tovább miről beszélni, ezt nem írjuk alá. Ha ugyanannyi vagy több van benne, akkor elgondolkozunk rajta, attól függően, hogy nekünk mi a szándékunk. Van-e valóban olyan üres állás, amibe vissza szeretnénk / tudnánk térni a céghez, mennyivel több az a bizonyos több, amit ajánlanak, mennyi időn belül tudnánk másik állást találni a munkaerőpiacon, mennyire megalapozott és jogszerű a munkáltatói felmondás indoka (azaz mennyire fontos a munkáltatónak, hogy inkább a közöst írjuk alá, s neki ne kelljen felmondania, s indokolnia), mennyi bizonyíték van a kezünkben arra vonatkozóan, hogy van üres állást, csak nekünk nem ajánlották fel, mennyire szeretnénk pert indítani.

Ehhez pedig, kedves anyukák, előzetes kutatás, informálódás, szimatolás kell.
Kapcsolatépítés és kommunikáció az otthonlét alatt, a visszatérés előtti időszakban, kedves kolléganők fülesei, korábban elküldött anyukák információi (kinek mit ajánlottak, hogyan zajlottak a megbeszélések. No, meg egy alapos számítás, hogy mi is jár nektek végkielégítés, felmondási idő és szabadságmegváltás címszó alatt, pláne, ha az otthon töltött évek alatti béremelést is figyelembe vesszük!
A témában további hasznos cikekket olvashatsz itt.
Ha szeretnél minél többet megtudni a kismamák jogairól, itt találsz rengeteg információt!
Jó lenne, ha egy helyen több mint 100 cég karrierlehetőségeivel ismerkedhetnél meg? Segítene a céljaid elérésében, ha szakértői segítséggel állíthatnád össze CV-d? Ha igen a válaszod, akkor már most írd be a naptáradba a HVG Állásbörzét!
Kövess minket a Facebookon!
Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!