Kirúgás, ugrás az ismeretlenbe: így éld meg életed nagy karrierfordulatait

szerző: Jobline
2015 május 11.

Jelentős esemény, amikor az ember megkapja élete első komoly állását, de ennél is mélyebb nyomot hagy, amikor először rúgják ki. Még három olyan jelentős karrierfordulat létezik, amikor teljesen újra kell gombolni a kabátot.

Tizenhat küzdelmes év tapasztalatát foglalja össze Jon Acuff Do Over (kb. Kezdd újra) című könyvében. Azokról a fordulatokról ír, amelyek minden munkavállaló pályafutásában bekövetkeznek, függetlenül attól, milyen területen működnek. Könyve afféle túlélőkalauz, amely hatékony stratégiákat kínál.

  1. Kirúgás
    Létfontosságú, hogy legyen kiterjedt és jól karbantartott kapcsolati hálónk, mert kirúgás esetén a barátok, ismerősök, volt középiskolai osztálytársak és évfolyamtársak akár azonnal is segíteni tudnak. Ha hirtelen elveszetted az állásodat, azonnal tedd közzé a közösségi médiában (LinkedIn, Facebook, Twitter), illetve szerkessz egy általános tájékoztató e-mailt, amit elküldhetsz a levelezőpartnereidnek. Ha jól kiépített networköd van, ily módon több ezer emberhez is eljuthat a segélykérő üzenet, és gyorsan érkezik a segítség.
    A büszkeséget ilyenkor érdemes egy kicsit féltenni, és vastagabb bőrt növeszteni, így könnyebb elfogadni a támogatást.


    Forrás: Jobline

  2. Zsákutcába kerültél
    Acuff a plafon kifejezést használja, a lényeg az, hogy a munkád nem kínál előrelépési lehetőséget, és úgy fest a dolog, hogy az idők végezetéig ugyanabban a pozcióban kell helybenjárnod. Könnyen előfordulhat az is, hogy volna esélyed a továbblépésre, de a lehetőség nem vonz – például mert olyan vezetői szintre kerülnél, ahol neked kellene rendszeresen kirúgnod embereket –, vagy a kisebb céget, amelynél dolgozol, megveszi egy nagyobb, és a jobb posztokat ezentúl biztosan az ő embereik kapják.
    Ilyenkor fel kell készülni a továbblépésre. Ehhez az szükséges, hogy időben felismerd: zsákutcába kerültél vagy plafon van fölötted, ugyanakkor van időd arra, hogy miközben a langymeleg vízben lubickolsz, tanulj és csiszold azokat a képességeidet, amelyek a karrierfordulathoz szükségesesek. A kiválasztott másik szakma alapjainak elsajátítása mellett nem árt a nyelvtanulásra is rákapcsolni: tökéletesíteni a meglévő tudást, illetve egy második, harmadik nyelv megtanulására koncentrálni. Mindezt érdemes úgy tenni, hogy az aktuális munkaadód számára ne legyen nyilvánvaló, mire készülsz, mert esetleg ő fog előbb lépni.
  3. A nagy ugrás az ismeretlenbe
    Egy hazai fejvadász mesélt egyszer egy vezető IT-szakemberről, aki másfél évtized alatt szép karriert futott be, büszke lehetett felelősségteljes munkájára és az impozáns juttatási csomagra. Azazhogy büszke lehett volna, ő azonban egyre kényelmetlenebbül érezte magát a mások által olyannyira irigyelt pozícióban. Egy szép napon aztán szembenézett a ténnyel: világ életében cukrász szererett volna lenni, aki a saját cukrászdáját üzemelteti, de annak idején a szülei nyomására kénytelen volt informatikusnak állni. Elhatározta, ad még magának egy esélyt, és véres verejtékkel meg is valósította álmát. Akadt olyan barátja, aki úgy gondolta, elment az esze, de szerencsére bízhatott szerettei támogatásában.
    Az ilyen történetek izgalmasak és inspirálóak, de nagyon erős jellem kell ahhoz, hogy valaki bele merjen vágni a nagy kalandba, és végig is menjen a célhoz vezető úton. Erre már Acuff hívja fel a figyelmet, mert, mint írja, egy ilyen nagy ugrás az ismeretlenbe az önmagunkról és a világról alkotott nézeteink teljes átértékelésével járhat, és szembe kell nézni az óhatatlanul bekövetkező kisebb-nagyobb kudarcokkal is.
  4. Váratlan lehetőség adódik
    A ritkább esetek közé tartozik, de biztos mindenkinek van olyan ismerőse, aki hosszabb külföldi tanulmányútra mehetett, és ez megváltoztatta az életét, vagy a frissen megtelepedő multi felfigyelt a blogjára/internetre feltöltött önéletrajzára, és már az első interjú végén mesés állást ajánlott neki. Acuff szerint maximalizálni kell az ilyen lehetőségek eljövetelének valószínűségét, ehhez pedig állandó nyomulásra (hustle) van szükség. A fenti példák esetében ez azt jelenti, hogy folyamatosan és kitartóan úgy kell dolgozni és viselkedni, hogy minket küldjenek tanulmányútra, illetve a mi blogunkra/önéletrajzunkra/erős márkánkra figyeljenek fel, amikor új munkatársakat keresnek.        

 

2015-ben is megrendezésre kerül a nagysikerű Jobline Női Karriernap!
A Karriernap megszervezésével két célnak szeretnénk eleget tenni, egyrészt a diplomás nők számára biztosítunk lehetőséget arra, hogy személyesen találkozhassanak a munkaerőt kereső cégekkel, e mellett pedig a karriertervezési folyamatot kívánjuk támogatni inspiráló előadásokkal és sikertörténetek bemutatásával, illetve személyes tanácsadásokkal.

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a
Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!
 
 

 

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen