Így tesztelik a puha faktorokat az állásinterjún

Egyszerre hátborzongató és szórakoztató, egyes tech-cégeknél milyen trükkös kérdésekkel igyekeznek kizökkenti az álláskeresőt a komfortzónájából, hogy kiderüljön, megállja-e a helyét, ha sarokba szorítják. Hogyan magyarázná el egy 8 éves gyereknek 3 mondatban az internetet? – kérdezték a Microsoftnál. Vázolja ennek az épületnek a kiürítési tervét – adták feladatul a Google-nál. Ilyen módon tényleg hamar kiderül, elég rátermett-e a jelölt, ahogyan a szakmai előéletéről is szinte mindent meg lehet tudni, ha a pályafutásáról beszéltetik.

A puha faktorok esete már bonyolultabb, mert itt azt kell kideríteni, milyen az álláskereső éntudata (például képes-e felnőtt ember módjára felelősséget vállalni a tetteiért), és hallgat-e az ösztöneire, azaz intuitív módon rá tud-e hangolódni a többiek hullámhosszára, optimistán közelíti-e meg a felmerülő problémákat. Biztos recept nincs, de két kérdés – feladat – sokat segít abban, hogy minél többet meg lehessen tudni a jelöltről ebből a szempontból.

1. Meséljen arról, milyen volt csapatban dolgozni
Régen rossz, ha a jelölt azt meséli el, hogy a csapat mindaddig rosszul működött, amíg ő meg nem érkezett, és hasznos javaslataival ki nem jelölte a helyes irányt. A jelölt ezzel a válasszal annak adja tanúbizonyságát, hogy nem készült fel az interjúra, sőt általában szerény fogalmai vannak arról, hogyan kell viselkedni egy állásinterjún. Alapszabály, hogy nem ócsároljuk sem a korábbi főnököt, sem a munkatársakat, sem a céget, még akkor sem, ha erre egyébként minden okunk meglenne.

A másik hiba ennél a válasznál, hogy a kérdés a csapatra irányult, és nem arra, hogy a jelölt egyénileg milyen kvalitásokat tud felmutatni. Az „okosabb vagyok mindenkinél” hozzáállás alulfejlett éntudatról tanúskodik, azaz arról, hogy az illető nem jó csapatjátékos.

De mi a helyzet akkor, ha a jelölt nem csak dicsekszik, hanem tényleg életet tudott lehelni egy addig rosszul működő csapatba? Ha az illető jó csapatjátékos, másképp meséli el ugyanazt a történetet. Komplex képet fest a csapat működéséről, vázolja, milyen kreatív kezdeményezések eredőjeként születtek az eredmények, ki hogyan járult hozzá végül a sikerhez, vagyis nem arra futtatja ki a sztorit, hogy rajta kívül mindenki inkompetens volt.

Természetesen az a legjobb válasz, ha a jelölt egy csapatmunkával kapcsolatos sikertörténetet mesél el. Ilyenkor érdemes kiemelni a többiek erényeit és azt, milyen közös erőfeszítések vezettek a sikerhez, továbbá milyen pozitív élmények születtek a közös munkának köszönhetően és mit tanult mindebből. Az ilyen jelölt jó csapatjátékos, akiről feltételezhető, hogy probléma felmerülése esetén első dolga, hogy megbeszélje a többiekkel.

2. Meséljen el egy esetet, amikor segítséget kellett kérnie
Ez a feladat remek alkalom arra, hogy jelölt a rátermettségéről meséljen egy olyan helyzet kapcsán, amikor majdnem kudarcot vallott. Kapásból rossz a felelet, ha valaki azt válaszolja, hogy még soha nem kellett segítséget kérnie, mert mindig boldogult egyedül is. Az illető ugyanis valószínűleg azt gondolja, akkor jár a legjobban, ha tökéletesnek tünteti fel magát. Nem csak a megfelelő éntudat hiányzik ebben az esetben, de a jelölt veszélyt is hordoz magában, mert feltételezhető róla, hogy amikor hibázik (mindenki hibázik!) vagy igyekszik eltitkolni, vagy másra hárítja a felelősséget.

Nem ennyire rossz válasz, de szintén nem jó, ha valaki egy kamu vészhelyzetet mesél el, hasonlóan ahhoz, amikor a „mi a legnagyobb gyengesége” kérdésre azt válaszolják, hogy „javíthatatlan maximalista vagyok”. Az ilyen félig rossz válasz például így szokott hangzani: „Azt hittem, hogy tudom a megoldást egy problémára, de aztán elakadtam. Megkértem egy kollégát, hogy segítsen, és kiderült, tényleg jól gondoltam, csak a megközelítési módon kellett változtatni.” A történettel az a baj, hogy a jelölt segítséget kért ugyan, és belátta, hogy más nézőpontot kell választani, de azt nem ismerte el őszintén, hogy hibázott.

Mi a jó válasz? Olyan történet, amelyben a jelölt beismeri, hogy hibázott vagy nem állt a helyzet magaslatán, és hogy mástól kellett megtanulnia, mi a megoldás. Ez arról tanúskodik, hogy az illető tisztában van a korlátaival, akar és képes is tanulni, azaz folyamatosan fejlődik. Például így festhet egy ideális válasz:

„Pályakezdőként egy elégedetlen ügyfél hívását kellett fogadnom, akit hiába próbáltam megnyugtatni, csak egyre idegesebb lett. Kénytelen voltam szólni a főnökömnek, aki néhány mondattal meg tudta nyugtatni az ügyfelet. Olyan kulcsszavakkal szerelte le az illetőt, amelyeket addig nem ismertem. Alaposan megjegyeztem, mit mondott, hogy legközelebb már egyedül is kezelni tudjam a hasonló helyzeteket.”

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!