6 ok, amitől szárnyalhat a karriered, ha családod van

szerző: Jobline
2015 augusztus 31.

Család vagy karrier? Sokak szerint kizárólag vagy-vagy válasz születhet erre a kérdésre, ám kutatások bizonyítják, hogy kimondottan előnyös, ha valaki családdal a háta mögött akar komoly szakmai sikereket elérni.

Aki mártír akar lenni, nyugodtan áldozza fel a családját a karrierért és megfordítva, csakhogy fölösleges a dráma. A tények ugyanis arra utalnak, hogy okos tervezéssel és kitartó munkával létrehozható a munka és a magánélet egyensúlya. Sőt, kimondottan előnyös, ha a munkában megfáradt szülőt otthon csatatér és üvöltő gyerekek várják, még ha első hallásra ez nem is tűnik nyilvánvaló dolognak.

1. A család növeli a produktivitást
A legalább két gyereket nevelő anyák a legproduktívabb dolgozók közé tartoznak, derült ki a Federal Reserve Bank of St Louis által megrendelt kutatásból. Ugyanennek a felmérésnek az eredménye, hogy harmincéves életpályát figyelembe véve a gyermekes anyák teljesítménye felülmúlja a gyermektelenekét. A gyermekek száma és a produktivitás közti korreláció az apákat illetően is fennáll, de főleg az anyák esetében szembetűnő. Jó példa erre az ötgyermekes Sarah Palin, Alaszka kilencedik kormányzója, aki a republikánusok alelnökjelöltje volt a 2008-as választásokon.

2. A dolgozó anyák boldogabbak és egészségesebbek
Az Amerikai Pszichológiai Társaság kutatása szerint a dolgozó anyák boldogabbak és egészségesebbek, mint azok azok társaik, akik otthon maradnak gyermekeik bölcsődés és óvodás évei alatt. A kutatás 1364 édesanya tapasztalatait dolgozta fel egy tízéves periódus alatt.

3. A szülők jobb menedzserek
Jobb menedzserek a gyermekes munkavállalók, mert tudják, hogyan kell egyszerre több dologra odafigyelni (multitasking), a stresszt kezelni és feszült helyzetekben tárgyalni, derül ki a Clark University és a greensborói Center for Creative Leadership kutatásából. Ennek oka, hogy a szükséges szülői és menedzseri készségek komoly átfedést mutatnak.
„Ha az embernek gyereke van, megtanul kompromisszumokat kötni meg odafigyelni, és arra törekszik, hogy azt, akiről gondoskodik, jobb emberré tegye” – mondja Steve Tirado, a félvezetőket gyártó Silicon Image igazgatója, akinek négy 19-24 év közötti lánya van. Persze önmagában az, ha valakinek gyerekei vannak, még nem teszi őt jobb menedzserré, mutat rá a tanulmány. Az viszont igen, ha komolyan kiveszi a részét a nevelésükből.


Forrás: Jobline

 

4. A gyerekek is sikeresebbek lesznek
A Harvard kutatása szerint a dolgozó anyák lányai sikeresebb karriert futnak be, magasabb fizetést érnek el és egyenlőbb felek a párkapcsolataikban. „Az eredmények azt sugallják, hogy amellett, hogy jól hasznosítható nemi attitűdöket ad át a következő nemzedéknek, a nők munkavállalása olyan készségeket tanít a lányaiknak, amelyek révén eredményesebbek a munkaerőpiacon és kvalifikáltabbá válnak a vezetői pozíciókra” – mutat rá a tanulmány.

5. A család segít az egyetemi karrierben – legalábbis a férfiaknak
 Egyetemi körökben, ha valakinek gyerekei vannak, jobbak a karrieresélyei, állapította meg Mary Ann Mason, aki a család és a karrier kölcsönhatását kutatja. A fontos egyetemi pozíciókat betöltő férfiak hetven százaléka családapa, és sokkal fényesebb karriert futnak be, mint gyermektelen társaik. Sajnálatos tény azonban, hogy ugyanez a kedvező összefüggés a nőkre nem vonatkozik, derül ki Mason adataiból.

6. A szülői munkamegosztás kifizetődik
A mai sikeres nők jól fizető, felelősségteljes állásokat szereznek maguknak és közben boldog családanyák is. Emögött titok lappang: a modern anyák kiharcolták, hogy a férjük legalább a házimunka felét hajlandó legyen elvégezni. Nem mondhatni, hogy föltalálták volna a spanyolviaszt, történelmileg tekintve azonban ez az eredmény óriási mérföldkőnek számít. A gyereknevelés iszonyúan fárasztó munka, de ha megosztják fele-fele arányban, sokkal jobban menedzselhető, ami férj és feleség számára egyaránt lehetővé teszi, hogy a munkában is megtalálja a maga számítását és örömét. Amerika ötszáz vezető cége (Fortune 500) közül tizennyolcat irányít nő, és e sajnálatosan szűk elitcsapat hét tagja mondhatja el, hogy volt egy bizonyos időszak, amikor apuka volt gyesen és küszködött otthon a gyerekekkel, amíg ő a karriercéljaiért harcolt.       

A wisebread.com cikke nyomán.

 

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a
Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!

karrier  •  család  •  dolgozó nő
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen