A magas érzelmi intelligenciájú emberek 7 legfontosabb szokása

szerző: Jobline
2016 január 05.

Egy ideje általánosan elfogadott tény, hogy a magas érzelmi intelligencia elengedhetetlen a sikerhez és a magánéleti boldogsághoz. Ez a fontos tulajdonság szerencsére fejleszthető.

A kutatások szerint a magas érzelmi intelligenciájú embereket többek között 7 alapvető szokás különbözteti meg az átlagtól.

1. A pozitív dolgokra koncentrálnak
Bár a rosszat is észreveszik, a magas érzelmi intelligenciájú emberek nagyon korán elhatározzák, hogy nem hajlandók sok időt és energiát fecsérelni a negatív dolgokra. Még vészhelyzetben is igyekeznek a dolgok pozitív oldalát nézni, és kétségbeesett lamentálás vagy bűnbakkeresés helyett azonnal a megoldáson törik a fejüket. Átgondolják, mit képesek tenni a helyzet jobbrafordítása érdekében, és rögtön akcióba is lépnek.

2. Pozitív emberekkel veszik körül magukat
A magas érzelmi intelligenciájú emberek nem szeretik azokat, akik folyton csak panaszkodnak, és igyekeznek elkerülni a társaságukat. Tudják, hogy a negatív emberek energiavámpírok, ezért nem engedik, hogy elszívják az életerejüket. Szerencsére a dolog fordítva is működik: a negatív embereket irritálja a pozitívak javíthatatlan optimizmusa és tettrekészsége, ennek folytán igyekeznek hozzájuk hasonló szerencsétlen nyavalygókkal körülvenni magukat.

3. Képesek megszabni a határokat és szükség esetén asszertívek
A magas érzelmi intelligenciájú emberek udvariasak és figyelmesek, ugyanakkor határozottak is: kinyilvánítják, meddig lehet elmenni velük kapcsolatban, és ha kell, érvényesíteni tudják az akaratukat.

Nem keresnek maguknak fölöslegesen ellenségeket, konfliktus esetén a szükséges mértékben reagálnak, és képesek megfelelően menedzselni a szituációt, felülkerekedve a problémán, így általában az abban szereplő embereken is. Megfontoltak: kétszer is meggondolják, mit mondanak, és amikor észlelik, hogy az érzelmeik kezdenek eluralkodni rajtuk, adnak maguknak időt arra, hogy lehiggadjanak. Számukra értékes az idő és fontosak a kitűzött céljaik, ezért ha kell, tudnak nemet mondani.

 



4. Nagy távlatokban gondolkodnak és el tudják engedni a múltat

A magas érzelmi intelligenciájú embereket annyira foglalkoztatja a jövő kínálta számtalan lehetőség, hogy egyszerűen nem jut idejük arra, hogy a múlton rágódjanak. Ugyanakkor tanulnak a múlt kudarcaiból, és a tapasztalatokat beépítik a terveikbe. A kudarcot nem tekintik állandó tényezőnek és nem is azonosulnak vele.

5. Arra törekednek, hogy az életük minél vidámabb, boldogabb és érdekesebb legyen
Akár munkahelyi környezetben, akár otthon vagy a barátaikkal vannak, a magas érzelmi intelligenciájú emberek tudják, mi teszi őket boldoggá, és arra törekednek, hogy fokozzák ezt az élményt. Örömmel és elégedettséggel tölti el őket, ha másokat is boldognak látnak, és mindent megtesznek azért, hogy másokat is jobb kedvre derítsenek.

6. Alaposan megfontolják, mire fordítják az energiájukat
A magas érzelmi intelligenciájú emberek nem csupán a múltbeli kudarcokat képesek feldolgozni, elengedni, és amit lehet, hasznosítani belőlük, hanem a konfliktusokon is gyorsan túl tudnak lépni. Nem tartanak haragot amiatt, ahogyan mások bántak velük, hanem arra koncentrálnak, hogy máskor elkerüljék a hasonló helyzeteket. Bár túllépnek a konfliktusokon és megbocsátanak, felejteni azért nem szoktak, ezért nem valószínű, hogy még egyszer ugyanolyan kellemetlen helyzetbe kerülnek.

7. Folyamatosan tanulnak és egyre függetlenebbé válnak
Jó pap holtig tanul – ezt vallják a magas érzelmi intelligenciájú emberek. Folyamatosan gyarapodnak szellemileg, egyre fejlődnek, nyitottak az új eszmékre és szívesen tanulnak másoktól. Ám miközben nyitottak mások ötleteire és véleményére, elsősorban önmagukban és a saját értékítéletükben bíznak, és ennek alapján hozzák meg döntéseiket.


A FastCompany cikke nyomán. 

 

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a
Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen