Női karriernap: középpontban a dolgozó nő

szerző: Jobline
2017 április 11.

A június 10-én immár negyedik alkalommal megrendezett Női Karriernap azoknak a cégeknek, kezdeményezéseknek és programoknak ad teret, amelyek segítenek megtalálni mindenkinek a helyét vagy a célja felé vezető utat.

Önmegvalósítás, szakmai fejlődés elismerés – csak néhány azon fogalmak közül, amelyek eszünkbe juthat a „karrier” szó hallatán. Ma már egyre kevesebben kapcsolnak negatív jelentéstartalmat a hivatásukban is érvényesülni akaró nőkhöz, azonban továbbra is kisebb-nagyobb akadályokkal kell megbirkóznia azoknak, akik a magánéletében és a munka világában is bizonyítani akarnak.

Egy jó szakember, munkatárs aranyat ér – nem csak meg kell szerezni, de meg is kell tartani. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, fontos, hogy a munkaerőpiac szereplőinek elvárásai összhangba kerüljenek. Ehhez elengedhetetlen, hogy a nők reális önértékeléssel és konkrét célokkal fogjanak bele a karrierépítésbe, és hogy a munkaadók törekedjenek az igényekhez közelítő vagy megfelelő feltételek megteremtésére.



Önmegvalósítás munkaadói támogatással
Több kutatásból is kiderült már, hogy a női munkavállalók körében a megfelelő légkör és a munka-magánélet egyensúlyának megteremtésének támogatása kiemelten fontos. Ezt felismerve Magyarországon számos vállalat dolgozik azon, hogy támogató környezetet biztosítson a női munkavállalók számára. Sok helyen képzéseket indítanak, máshol kifejezetten női kollégáik számára szerveznek előadásokat. Olyan cég is akad, amely a munkaerőpiacra való visszatérésben nyújt segítséget, törekszik arra, hogy megerősítse potenciális munkavállalóinak szakmai önbizalmát és tudatosságát.

 


Egy nap, ami a nőkről, a nőknek szól
2017. június 10-én a Millenáris „B” csarnokában egy könnyed, színes rendezvény keretében a cégeknek lehetőségük van bemutatni azokat a nyitott pozícióikat, programjaikat és kezdeményezéseiket, amelyek ideális lehetőségeket biztosítanak a nőknek. Megismertethetik nevüket és munkavállalói márkájukat ezzel a közönséggel kötetlen beszélgetések során. A szervezők a hallgatóktól, a pályájuk elején járókon át a pályamódosításban gondolkodó, tapasztalt érdeklődőkkel is találkozhatnak a helyszínen.

Ha ön is szeretne megjelenni ezen a különleges atmoszférájú karrierrendezvényen, és személyesen találkozna célcsoportjának széles körével, ne hagyja ki a Női Karriernapot! Foglaljon standot még ma!

Jobline Női Karriernap
2017. június 10. – Millenáris Park, „B” csarnok
10:00 – 17:00

 

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen