Az ülőmunka az új rák – mit tehetünk ellene?

szerző: Jobline
2017 július 10.

Sokat tehetünk az ülőmunka egészségünkre káros következményei ellen. A munkáltatónak pedig kötelessége olyan körülményeket biztosítani, ahol mindenki a lehető legkevesebb kockázattal dolgozhat.

Az amerikai munkavállalók nyolcvanhat százaléka végez ülőmunkát, és tölti napjának nagy részét a számítógép monitorja előtt. És ez valószínlegű nem csak a tengerentúlon van így. A szakértők szerint az ülőmunka az új rákkeltő faktor, mint a dohányzás: naponta 8-10 órányi ülés negatív hatással van az egészségünkre, szív- és érrendszeri megbetegedéseket, diabéteszt okozhat, és egyes rákfajták kialakulása is neki köszönhető, miközben a monitor bámulása a látásunkat károsítja.

A legjobb persze az volna, ha soha nem ülnénk le többé a laptopunk elé, vagy legalábbis minimálisra csökkentenék az ott töltött időt, de valljuk be, ennek nem sok realitása van. Mégis a rendelkezésünkre állnak olyan módszerek, amelyekkel csökkenteni tudjuk az ülőmunka ránk gyakorolt negatív hatását, és meg tudjuk őrizni vitalitásunkat.

1. Védjük a látásunkat
Amikor a számítógépek a dolgozók napi munkájának részeivé váltak, a monitorok még nem voltak annyira vibrálóak, mint manapság, ezért a legrosszabb mellékhatás legfeljebb egy kis szemszárazság vagy fejfájás lehetett. A mai LED-képernyők ellenben olyan elváltozások okozói lehetnek, mint az úgynevezett makuladegeneráció (szemfenéki meszesedés), amely eddig az időskori látásromlással volt kapcsolatba hozható, és gyógyítása sajnos a mai napig nem lehetséges. Ez pedig igen nagy baj, ugyanis akár a központi látás teljes elvesztését is okozhatja.

Egy nemrégiben készült tanulmány kimutatta, hogy a LED-képernyők világítása akár 23%-ban megnövelheti a retina sejtjeinek halálát, hacsak nincs megfelelő ellenintézkedés. Az olyan szemvédő programok, mint például a Reticare, elnyelik a káros sugárzást, ezért kímélik a szemet, és csökkentik a fejfájás és a fáradtság kialakulásának esélyeit.

A védőszűrők mellett figyelnünk kell az úgynevezett 20-20-20-as szabály betartására is: minden 20. percben 20 másodpercre bámuljunk folyamatosan egy kb. 20 láb távolságban lévő tárgyat, és tegyük ezt szokásunkká. Végül pedig évente menjünk el látásvizsgálatra.

 


 

Nézd meg legfrissebb állásajánlatainkat:

BUDAPESTI ÁLLÁSOK

KÜLFÖLDI ÁLLÁSOK

ADMINISZTRÁCIÓS ÁLLÁSOK

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI ÁLLÁSOK

IT ÉS TELEKOMMUNIKÁCIÓS ÁLLÁSOK

ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS KERESKEDELEMI ÁLLÁSOK

HR-ES ÉS MUNKAÜGYI ÁLLÁSOK

SZAKMUNKÁS ÉS FIZIKAI MUNKÁS ÁLLÁSOK

 

2. Mozogjunk többet
Mindössze annyit kell tennünk, hogy egy kis extra mozgással ellensúlyozzuk a napi üldögélés negatív hatásait. Egy héten legalább egyszer vagy kétszer végezzünk jógagyakorlatokat, meditáljunk vagy a nap folyamán iktassunk be pár nyújtógyakorlatot. Munkatársainkat is bátorítsuk arra, hogy óránként 10 percre álljanak fel, sétáljanak egy kicsit az irodában vagy a háztömb körül. Ez felfrissíti a dolgozók elméjét és testét, és a munkahelyi teljesítményre is jó hatással van.

 

3. Együnk egészségesen, igyunk sok vizet
Nem titok, hogy az irodai élet kedvez az egészségtelen étkezési szokások kialakulásának. Az alkalmazottak túl sokat nassolhatnak a képernyő előtt, és megfeledkezhetnek a vízivásról. Ha a munkahelyünk ingyenes harapnivalókat biztosít a dolgozóknak, próbáljuk elérni, hogy ezek inkább zöldségek, gyümölcsök, olajos magvak legyenek.

Ma már léteznek olyan intelligens palackok, amelyek nyomon követik a víz- és az elektrolit-szintet (vagyis a test vízháztartásának képező ionok szintjét). Persze mindez szükségtelen, ha ügyelünk arra, hogy legalább 2 litert vizet megigyunk a munkaidő során.

Nem kell az egészségünket feláldozni az ülőmunka oltárán. A fentiekhez hasonló egyszerű megoldásokkal nemcsak magunknak teszünk jót, de vezetőként azt is elérjük, hogy a munkavállalók szívesen dolgozzanak a cégünknél, és a jelöltek számára is vonzó legyen a cégkultúránk.

A Recruiter cikke nyomán.

 

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!


Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen