A fiatal programozó nem mert a Google-nál állásra jelentkezni. Erre a Google ment el hozzá: egy hihetetlen állásinterjú története
Max Rosett programozó szeretett volna lenni, de úgy érezte, nem tud még eleget ahhoz, hogy a Google-nál dolgozhasson. A cég másképp gondolta. Ha láttad a Mátrixot, tetszeni fog ez a sztori.
A nem hétköznapi történet dióhéjban: a Google észrevette, Max mire keres rá a neten (na melyik keresőn?), és azon minutában kapcsolatba lépett vele. Hosszan tesztelték a neten keresztül, aztán fölvették, ő pedig megírta a sztorit a The Hustle nevű portálon.
Így szól a történet:
Akkoriban éppen a pályaváltás közepén tartottam. Három évig menedzsment-tanácsadó voltam, aztán jött egy startup, de szoftvermérnök akartam lenni. Mesterfokozatot szereztem a Georgia Tech online programján. Tudtam, hogy lassan, de biztosan fejlődöm ahhoz, hogy mérnök váljon belőlem, de nem volt bennem elég önbizalom ahhoz, hogy teljes munkaidős mérnöki állásra jelentkezzem.
Egyik reggel egy projekten dolgoztam, és rágugliztam a következő kifejezésre: python lamdba function list comperehension.
Aztán valami furcsa dolog történt.
Bejöttek a találatok, de ekkor vízszintesen kettényílt a képernyő, és ez jelent meg rajta: „A mi nyelvünket beszéled. Érdekelnek a kihívások?”
Bámultam a képernyőt. Mi van? Egy perc múlva úgy döntöttem, hogy igen, nagyon is érdekelnek a kihívások.
Odakattintottam és egy foo.bar nevű oldalra jutottam.
(A „fubar” eredetileg az amerikai katonai szlengben volt használatos, a Fucked Up Beyond All Recognition /a felismerhetetlenségig elcseszve vagy tönkretéve vagy berúgva/ rövidítése. //A Ryan közlegény megmentése magyar változatában gebasznak fordítják// Később a programozók felkapták és foo.bar változatban tucatnyi módon használják a szoftverjesztéssel kapcsolatban, a Google viszont a toborzóoldalát nevezte el így. – a szerk.)
Az oldal egy UNIX interfészre emlékeztetett, így beírtam a parancsot, hogy megkapjam a fájlok listáját. Csak egy szövegfájlt találtam: start.here.txt. (Itt kezdd el.) Kinyitottam és két mondat tűnt elém:
„Írd be, hogy kérés, és jön a kihívás. Írd be, hogy segítség, és megkapod a parancsokat.”
Bepötyögtem, hogy „kérés”, és homályosan az jutott eszembe, hogy most biztos feljön a „Kövesd a fehér nyulat” szöveg.
(A Mátrix elején az ellenállók ezt az üzenetet küldik a gépén keresztül Neónak. A mondat Lewis Carroll Alice Csodaországban című regényére utal, Alice a fehér nyulat követve kezdi meg pszcihedelikus utazását a mesevilágban. – a szerk.)
A nyulas üzenet helyett egy bekezdésnyi programozási feladványsor jelent meg a képernyőn, és utasításokat kaptam, hogyan küldhetem el a megoldásokat. 48 órám volt rá, és a számláló elindult.
SZERETNÉL EGY JÓ PROGRAMOZÓI ÁLLÁST ITTHON VAGY KÜLFÖLDÖN? VÁLOGASS A JOBLINE AJÁNLATAI KÖZÜL!
Most nem megyek bele a részletekbe, de a feladványhoz eléggé jól kellett ismerni az algoritmusokat. Nekiültem a munkának, és pár óra alatt kész voltam az első feladat megoldásával. Valahányszor el akartam küldeni egy megoldást, a foo.bar öt rejtett teszttel ellenőrizte az algoritmusomat. Ha átment a vizsgán, elküldhettem, és kérhettem a következő feladatot. A következő két hétben még öt programozási feladványtsort oldottam meg.
Mindezek után a foo.bar lehetővé tette, hogy elküldjem az elérhetőségeimet. Beírtam a telefonszámomat meg az emailcímemet, és biztos voltam benne, hogy ezzel el is felejthetjük egymást.
Legnagyobb meglepetésem pár nap múlva egy toborzó jelentkezett, és kérte, küldjem el az önéletrajzomat. Aztán egyeztettünk egy telefonbeszélgetést.
A Google kiválasztási folyamata elég jól dokumentált az interneten. Az én esetem meglehetősen tipikus, azzal a különbséggel, hogy nem kellett telefonon számot adni a technikai tudásomról, mivel otthonról végigcsináltam a teszteket.
Az állásinterjúm úgy zajlott, hogy a Google Mount View-beli főhadiszállásán egy fehér táblára irkáltam föl az algoritmusokat.
Aztán már a konkrét irodában is látogatást tettem, és kezdtem fölfogni, hogy nem egy gondosan eltervezett átverés átdozata vagyok. Amikor a foo.bar fölvette velem a kapcsolatot, több barátomat (sőt Google-alkalmazottat) megkérdeztem, hallottak-e már ilyesmiről. Nem hallottak, de remek ötletnek tartották.
Két hetet vártam rá, de végül megjött a jó hír: a Google ajánlatot tett! Nagy örömmel elfogadtam, és a következő hetet azzal töltöttem, hogy a leendő főnökeimmel ismerkedtem.
Három hónappal azután, hogy megkaptam a titokzatos meghívót, megkezdtem a munkát a Google-nél.
Kövess minket a Facebookon!
Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!