Nem emlékszel a jelszavaidra? Segítenek a memóriabajnokok!

szerző: Jobline
2017 november 07.

A digitális korszakban annyi adatot kellene tárolnunk az agyunkban, amire nem vagyunk képesek. Szerencsére vannak olyan módszerek, amelyek segítenek, hogy legalább a legfontosabb dolgokat megjegyezzük

A „hova parkoltam” kérdésektől a Facebook-jelszavunk, LinkedIn, Insta- és egyéb belépőkódok megjegyzéséig rengeteg mindenre kell emlékeznünk, és számos részletet kell fejben tartanunk ahhoz, hogy a munkákban is megálljuk a helyünket. Az úgynevezett eidektikus memória vagy fotografikus memória, mely képességgel rendelkező ember extrém pontossággal tud felidézni képeket, hangokat, tárgyakat vagy tanultakat, csak igen keveseknek adatik meg, de a normális életvezetéshez nincs is szükség ilyen szuperképességre. Egy kis összeszedettség azonban senkinek sem árthat, főleg, ha bokros teendőink mellett azt sem tudjuk, hol áll a fejünk, vagy nem fog az agyunk, ha épp egy fontos prezentációra készülünk fel.

Az úgynevezett „memóriabajnokok” azért járják a világot, hogy bemutassák a készségeiket, és különféle memóriaversenyeken vegyenek részt. A magamutogatáson túl persze van más céljuk is: értékes tanácsokkal tudnak szolgálni, hogyan tudnánk tökéletesen kiaknázni az agyunkban rejlő lehetőségeket a jobb teljesítmény érdekében. Ezzel az öt egyszerű stratégiával könnyebben tudunk visszaemlékezni a már megtanultakra, és így a fontos és szükséges adatok többé nem ragadnak a szürkeállomány fogságában.

1. Alkoss memóriapalotát
A memóriapalota ötlete azon az elképzelésen alapul, miszerint a térbeli memóriánk sokkal erősebb, mint amikor bizonyos tárgyakra vagy szavakra emlékezünk. Valószínűleg könnyebben felidézhetjük az adott dolgot, ha azt már eleve úgy memorizáltuk, hogy egy bizonyos helyre képzeltük vagy egy bizonyos helyhez kötötten jegyeztük meg, véli Alex Mullen memória-világbajnok. Nem véletlen, hogy amikor például versenyhelyzetben vagy vizsgán elő akarjuk hívni az adott dolgot, az agyunk előbb emlékezik arra, hogy a könyv melyik oldalán olvastuk az információt, vagy hogy nézett ki az az oldal, amely az előhívni kívánt adatot tartalmazta. Ez a veleszületett képesség segíthet olyan nehezebben előhívható dolgokat is a felszínre hozni, mint például egy bevásárlólista elemeit, melyhez nem tudunk emlékekkel és érzelmekkel kapcsolódni. Tegyünk máris egy kísérletet: készítsünk egy listát pár élelmiszerről, képzeletben gyalogoljunk végig a lakásunkban, és hozzunk létre minden egyes élelmiszernek egy teret. A nappaliban például elképzelhetünk rengeteg gyereket, amint almákkal játszanak, míg az étkezőben minden egyes bútorra képzeljünk papírtörlőt. Jelenjen meg lelki szemeink előtt, ahogy az ágyon egy óriás épp kenyeret falatozik, és képzeljük el, hogy a kád tele van tejjel. Ha ilyen fantáziadús módon helyszínekhez tudjuk kötni a megjegyezni kívánt elemeket, anélkül is emlékezni fogunk rájuk, hogy a papírról puskáznánk.

 

Nézd meg legfrissebb állásainkat:

BUDAPESTI ÁLLÁSOK

KÜLFÖLDI ÁLLÁSOK

ADMINISZTRÁCIÓS ÁLLÁSOK

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI ÁLLÁSOK

IT ÉS TELEKOMMUNIKÁCIÓS ÁLLÁSOK

ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS KERESKEDELEMI ÁLLÁSOK

HR-ES ÉS MUNKAÜGYI ÁLLÁSOK

 

2. Képekben rögzítsd az eseményt
A vizuális memóriánk nagyon hasonló ahhoz, ahogyan egy kamera rögzíti a képet. Amit kinyomtatva látunk, mint például egy fotó, mélyen beleépül az agyunkba, a hippokampuszunk – az összetett információk, események memorizálásáért felelős előagyi rész – sejtjeiben tárolódva. Ezt a folyamatot nevezzük kódolásnak. Az ok, amiért gyakran nem találjuk a kulcsunkat, pénztárcánkat, telefonunkat, gyakran abból adódik, hogy rengeteg hasonló emléket tárolunk el nap mint nap. Gondolj csak bele, hányszor parkolunk vagy tesszük el a kulcsot egy nap – ezek az emlékek idővel egybemosódnak. Ha szeretnénk javítani a memóriánkat, meg kell tanulnunk elkülöníteni ezeket az emlékeket. A következő alkalommal, hogy letennénk valahova a kulcsunkat, próbáljunk meg egy pontos jelenetet köré képzelni, tanácsolja Joshua Foer memóriabajnok. Figyeljük meg például, milyen felületre raktuk le. Fából, acélból, betonból készült? Milyen színe és mintázata volt? Van-e fénykép vagy valamiféle tárgy a közelben, amit meg tudunk jegyezni? Néha az is segít, ha az adott eseményhez akusztikusan is kötődünk: ha például a vasaló kihúzásánál elmondjuk magunknak, „kihúzom”, biztos nem kell majd visszafordulnunk az irodából, hogy megnézzük, vajon lángokban áll-e már a lakás.


 

 

3. Hozz létre érzelmi kapcsolatot
Ha egy tárggyal vagy hellyel érzelmi kapcsolat épül ki, az segíthet abban, hogy emlékezzünk a vele kapcsolatos részletekre. Egy közelmúltban készült vizsgálatban a Harvard és az MIT kutatói megállapították, mennyire jól tudunk egy fényképre emlékezni, míg egy egyszerű négyzet színeit nagyon nehéz visszaidéznünk. A kutatók azt a megállapítást tették, hogy ennek az ellentmondásnak köze van ahhoz a jelenséghez, hogy míg egy fényképhez általában érzelmeket és emlékeket társítunk, egy térbeli alakzathoz semmiféle emóciót nem tudunk kötni.

4. Próbáld ki a szókirakót
Ha meghatározott sorrendben szeretnénk szavakra emlékezni, próbáljuk ki minden egyes szó első betűjéből egy szót kirakni, melynek nem kell természetesen értelmesnek lennie.  A szókirakóssal mentális struktúrákat tudnunk létrehozni, melyek sorrendben segítenek előhívni a megtanultakat.

5. Az új dolgot társítsd a régihez
Sokkal könnyebben jegyezzük meg valakiről például azt, hogy szabó a foglalkozása, mint azt, ha például Szabó volt a vezetékneve a TED előadónak. Nyilván az is elég ismerős eset, hogy hiába mutatkozott be nekünk valaki, egyszerűen képtelenek vagyunk felidézni a nevét. Hogy miért? Mert például a Szabó vezetéknév semmit sem jelent számunkra, viszont a szabó foglalkozásról asszociálhatunk sokféle mása is, például a tűre, a cérnára, a ruhára, vagy eszünkbe juthat kedvenc varrónőnk az utca végén, és az, milyen szép öltönyt varrt nekünk életünk egyik fontos eseményére. Vagyis minél több emléket tudunk az újonnan tanult dologhoz hozzákötni, annál inkább marad meg a fejünkben.

Business Insider cikke alapján.

 

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!


Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen