Így küzdjünk a dolgozók kiégése ellen

szerző: Jobline
2017 november 08.

Az egyik legveszélyesebb faktor a munkahelyen, mégsem törődnek vele eléggé.

A maga módján minden munkahely lehet stresszes, de az úgynevezett burnout, vagyis a kiégés a stressz extrém szintű megnyilvánulása. Olyan fizikai, érzelmi és mentális kimerültség, mely miatt kétségek merülnek fel bennünk a saját kompetenciánkkal, értékeinkkel kapcsolatban. Ez a fajta magas szintű stressz pedig sokkal inkább az X és az Y generáció számára okoz nagyobb problémát – derült ki az Amerikai Pszichológiai Társaság egyik jelentéséből.

A burnout egyre szélesebb körben elterjedt jelenség, és nagyon nagy hiba, hogy a vállalatok nem tekintik komoly problémának és nem veszik fel ellene a kesztyűt. Pedig a kiégésnek számtalan negatív következménye lehet, például csökken a teljesítmény és krónikus kimerültség lesz úrrá a dolgozókon. Mi több, a kutatók szerint nem a dolgozók, hanem a szervezetek okolhatóak azért, ha a munkatársak nem produktívak az olyan működésbeli hibák miatt, mint például a túlzott együttműködés, a rossz időgazdálkodás vagy a top teljesítők túlterheltsége.

Hogyan kezelheti a vezetőség a kiégést, és segítheti a menedzsereket abban, hogy minél előbb felfedezzék a jeleket? Ezek a taktikák segíthetnek a kiégéssel való megküzdésben:

Humánus munkahely megteremtése
A jó cégek értékelik és támogatják az alkalmazottak általános egészségét és jólétét. Figyelemmel kísérik a munka-magánélet egyensúlyát, és javítani próbálnak rajta. Átfogó képet adnak arról, mit nyújtanak a fizetéseken túl, és kikérik a dolgozók véleményét arról, milyen wellness-támogatás tudna a leginkább segíteni rajtuk. A lehetőségek száma végtelen: például tervezhetünk a szabadban, friss levegőn is meetingeket, vagy rugalmas munkavégzést is biztosíthatunk a dolgozóinknak, amennyiben ez lehetséges. Próbáljunk meg kreatív utakat találni a testi-lelki egyensúly megőrzésére.

 

Nézd meg legfrissebb állásainkat:

BUDAPESTI ÁLLÁSOK

KÜLFÖLDI ÁLLÁSOK

ADMINISZTRÁCIÓS ÁLLÁSOK

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI ÁLLÁSOK

IT ÉS TELEKOMMUNIKÁCIÓS ÁLLÁSOK

ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS KERESKEDELEMI ÁLLÁSOK

HR-ES ÉS MUNKAÜGYI ÁLLÁSOK


Készítsük fel a dolgozókat a kiégés jeleinek azonosítására
A csapatértekezletek során érdemes kitérnünk a kiégés jeleinek számbavételére. Vajon a munkavállalók folyamatosan stresszelnek, nehezen alszanak, alig tudnak fókuszálni a munkára? Bátorítsuk őket arra, hogy vállalják a problémát a vezetőség előtt.

 

 

Forrás: Jobline


Adjunk eszközöket a kezükbe a stressz kezelésére
Nem mindenki tudja, hogyan vértezze fel magát a stresszel szemben. Menedzserként viszont megtaníthatjuk beosztottainkat néhány teljesítmény- és időgazdálkodási képességre: a priorizálás, delegálás vagy a félbeszakítás nélküli figyelem képessége, melyek elengedhetetlenek a sikeres és gyors munkavégzéshez. Ösztönözzük őket arra, hogy iktassanak be pihenőidőt vagy menjenek el vakációra, esetleg 1-2 napra.

Legyünk mi a példák
A vezetőknek mintául kell szolgálniuk, hogyan előzhető meg a kiégés. Bár ez könnyűnek tűnhet elsőre, sokszor eshetünk bele a „bort iszik, vizet prédikál” csapdájába. Ezt azonban azzal tudjuk elkerülni, ha például bizonyos időpont után már nem küldünk több e-mailt egy nap, és a vakáció alatt sem küldözgetünk feladatokat vagy reagálunk az üzenetekre.

Törekedjünk az egyensúlyra
A legtöbb munkahelyen vannak olyan átmeneti időszakok, amikor magas szintű stresszt kell átélnünk a szoros határidők miatt. Miután teljesítettünk egy határidőt, lépjünk egyet hátra, vegyünk ki szabadságot, vagy keressünk más módokat arra, hogy kiszakadjunk a szokásos közegből, például végezhetünk közösen önkéntes munkát is. Bizonyos vállalatok évente 5 munkanapot adnak a munkatársaiknak, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében önkéntes munkát végezhessenek.

A kiégés kockázatának kitett munkavállalóknak vissza kell nyerniük az egyensúlyukat, és ebben a cégeknek támogatnia kell őket. A változásért való összehangolt erőfeszítések nélkül a kiégés negatívan hat az egyén egészségére és karrierjére, valamint káros hatással van a vállalat eredményeire is.

A Tlnt cikke nyomán

 

 

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!


kiégés  •  burnout
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen