Kövessem a főnökömet az új munkahelyére?

szerző: Jobline
2018 augusztus 14.

A válasz nem is olyan egyszerű, nyomós érvek szólnak mellette és ellene.

A jó főnököt meg kell becsülni, nincs belőlük olyan sok. Ezért lehet sokkoló, ha a főnök bejelenti, más cégmél folytatja pályafutását. Mi lesz, ha sokkal rosszabb jön helyette?

De az is lehet, hogy a kiváló ember ajánlattal áll elő: menj vele az új munkahelyére, hiszen az óvek során összecsiszolódtatok, és olyan jól kiegészítitek egymást. Ez komoly dillemát jelent. Mi a jobb, menni vagy maradni?

Ezért jó, ha vele tartasz
Ha a főnök el tudja intézni, hogy te is állást kapj annál a cégnél, ahová megy, érdemes latolgatni a dolog előnyeit. Az első pozitív tényező az, hogy az új helyen könnyebb lesz a beilleszkedés, hiszen a közvetlen főnököd ugyanaz az ember. Jól kijöttök egymással, már ismered a stílusát, és nyilván jó oka volt arra, hogy továbbra is számít a közreműködésedre. Ha azt a megoldást választod, hogy maradsz a régi helyeden, lapítasz, és reménykedsz, hogy az új főnök is rétermett vezető, komoly kockázatot vállalsz, mert egyáltalán nem biztos, teljesül a vágyad.
Az is komoly előnyt jelent, hogy az új helyen rögtön lesz egy befolyásos ember, aki képviselni tudja az érdekeidet. Ha már unod a régi munkahelyedet, nem jössz ki az ottaniakkal vagy feljebb szeretnél lépni, eljött az alkalom, hogy új lapot nyiss a kerrieredben.

 

Nézd meg legfrissebb állásainkat:


BUDAPESTI ÁLLÁSOK

KÜLFÖLDI ÁLLÁSOK

ADMINISZTRÁCIÓS ÁLLÁSOK

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI ÁLLÁSOK

IT ÉS TELEKOMMUNIKÁCIÓS ÁLLÁSOK

ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS KERESKEDELEMI ÁLLÁSOK

HR-ES ÉS MUNKAÜGYI ÁLLÁSOK



Ezért lehet problémás, ha vele mész
Más a helyzet, ha szereted az aktuális munkahelyedet, és ennél a cégnél képzeled el a jövődet. A főnöködnek több jó oka is lehet arra, hogy továbbmegy, de nem biztos, hogy neked is vele együtt kell váltanod. Amennyiben jó hírnevet és megbecsülést szereztél a régi cégnél, mindez enullázódik az új helyen, és elkezdheted magad elölről felépíteni – még akkor is, ha a főnököd igyekszik propagálni az érdemeidet. Az is lehet, hogy az új helyen élvezed ugyan a főnököd bizalmát, de nem szimpatikus a céges kultúra vagy az ottani kollégák, és ez mindent elront. Vagyis el kell döntened, mitől tartasz jobban: attól, hogy problémáid lesznek az új cégnél, vagy attól, hogy nem tudsz majd kijönni a következő főnököddel.

 


Van egy olyan bizonytalansági tényező, ami nem is jut azonal az ember eszébe. Mi fog történni, ha a főnök attitűdje és vezetői stílusa megváltozik, mert az új cégnél más kihívásokkal kell szembesülnie? Lehe, hogy a régi helyen nagyon gondoskodó és rugalmas volt, mert a körülmények ezt megengedték. előfordulhat, hogy az cégnél szigorúbbak a szabályok, komolyabbak ez elvárások, s emiatt nagyobb a stressz. Mindezek miatt előfordulhat, hogy a megszokott, kedves menedzserből jóval feszültebb vezető válik, aki átadja neked a cégnél tapasztalható ideges vibrálást, s ez hosszú távon ki fog készíteni.

Azt a szempontot is mérlegelned kell, hogy ha követed a főnöködet, ez ne jelentsen szakmai visszalépést, sőt az a legjobb, hogy följebb kerülsz a karrierlétrán. Ha nem jutsz előrébb vagy legalább nem maradsz azonos szinten, fabatkát sem ér, hogy továbbra is azzal az emberrel dolgozhatsz együtt, akivel sikerül olyan jól kijönnöd. Szorosan ide kapcsolódik, hogy a fizetés és az egyéb juttatások miatt is megérje a főnökkel tartani.

Ha a fentiek alapján olyan kép rajzoldik ki előtted, hogy jobb, ha maradsz az eredeti helyeden, még mindig pozitívan állhatsz hozzá a változáshoz. Lehet, hogy az új főnökkel még gyümölcsözőbb munka kapcsolatot tudsz kialakítani, mint az előzővel, hiszen ha az egyikkel sikerült, nyilván a másikkal is menni fog.


A Fast Company cikke nyomán.

 

 

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen