11 jel, ami arra utal, hogy sikeres vagy, csak még nem tudsz róla
A siker nemcsak a pénzről, a hatalomról és a hírnévről szól. A személyes befolyás és a teljesítmény is számít. Ha a szenvedélyednek élsz, valószínű jó úton haladsz, még akkor is, ha nem vagy gazdag vagy híres.
Az alábbiakban megmutatjuk, melyek azok a kutatásokon és szakértői véleményeken alapuló jelek, amelyek arról árulkodnak, hogy jobban csinálod a dolgod, ahogyan azt sejteni véled:
#1. Mindig azt keresed, hogyan tudnád jobban csinálni a dolgokat
John Sculley, az Apple egykori CEO-ja és a Pepsi elnöke elmondta, hogy a karrierje során mindig olyan kérdéseket tett fel, hogy pl. „miért történik ez így?”. Szerinte a siker nagyrészt arról szól, hajlandóak vagyunk –e megoldani a problémát oly módon, ahogy korábban még nem próbáltuk. A változással szembeni ellenállás rosszat tesz a karrierünknek. Scott Galloway, a New York-i Egyetem School of Business marketing professzora szerint ebben a digitális korban azok számítanak sikeres embereknek, akik nap mint nap dolgozni akarnak, nem félnek a változásoktól, hanem inkább azt kérdezik maguktól, „mi lenne, ha most így csinálnám?”.
#2. Van elképzelésed arról, milyen életet akarsz
Bár minden elképzelés idővel változhat, ne csak a rövid távú elképzeléseinknek megfelelő állásokban gondolkozzunk. Nathaniel Koloc, a ReWork korábbi elnök-vezérigazgatója a Harvard Business Review-nek elmondta, hogy mindig azt kérdezi magától, „milyen életet akarok?”, ahelyett, hogy azt a kérdést tenné fel, „milyen munkát akarok?”. Még ha csak egy jövőképünk is van az elkövetkező évekre, kérdezzük meg magunktól: „Hogy nézne ki egy ideális napom?”, „Milyen emberekkel szeretnék kapcsolódni, találkozni?”.
Nézd meg legfrissebb állásainkat:
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI ÁLLÁSOK
IT ÉS TELEKOMMUNIKÁCIÓS ÁLLÁSOK
ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS KERESKEDELEMI ÁLLÁSOK
#3. Azokat a képességeidet használod, amelyekben a legjobb vagy
Egy kutatás azt sugallja, minél gyakrabban használod azokat a készségeidet, amelyekben a legjobb vagy, annál boldogabb és megbecsültebb leszel, és annál jobban érzed majd magad a munkádban. Mi több, ha ezeket a készségeket a munkádban is használod, még többet érhetsz el.
#4. Nyitott vagy a kudarcra
A legfontosabb technológiai cégek, mint például az Apple, a Google, a Facebook vagy az Amazon, nyitottak az alkalmi kudarcokra, ha ez azt jelenti, hogy valami újat próbálhatnak ki. Ha sikeres szeretnél lenni, hasonlóképp kell cselekedned.
#5. Hajlandó vagy kalkulálható kockázatokat vállalni
Jeff Bezos, az Amazon vezérigazgatója gyakran beszél arról, miként dönti el, hogy milyen kockázatot hajlandó még bevállalni. Egy interjúban a következőt mondja: „Tudtam, hogy 80 évesen nem fogom megbánni, hogy kipróbáltam ezt vagy azt. Nem fogom megbánni, hogy megpróbáltam részt venni az internetnek nevezett dologban, mert úgy gondoltam, hogy ez egy igazán nagy dolog lesz. Ha nem sikerült volna, akkor se sajnálnám. Annyit tudtam, hogy egyetlen dolog miatt bánkódnék: ha meg sem próbáltam volna. Ez biztosan kísértett volna minden egyes nap.”
#6. Akkor is kedves vagy az emberekhez, ha ők nem a vezetőid
A jó kapcsolatok fenntartása a kollégákkal és barátokkal elengedhetetlen a sikerhez. A kortárs csoportok nagy hatással vannak az életünkre, hiszen együtt emelkedünk és bukunk velük. Sok esetben a munkánkat is a barátságainknak, ismerőseinknek köszönhetjük, épp ezért a legtöbb emberrel érdemes jó kapcsolatot kialakítanunk.
#7. Nyitott az elméd
A zen elme vagy kezdők elméje a zen buddhizmus fogalma, és arra az elmeállapotra utal, amikor képesek vagyunk úgy látni a világot, mintha nem tudnánk róla semmit. Ez egy nagy előny lehet az üzleti életben. Steve Jobs ennek nagy mesterévé vált élete végén. 2011-ben annak szükségességét hangsúlyozta, hogy a kezdők elméjét kell fejlesztenünk annak érdekében, hogy elkerüljük azokat a korlátokat, amelyek a nehezebb problémákra adott régi válaszokhoz vezetnek. Próbáljuk meg elengedni mindazt, ami valaha az iparágban történt, és csak nézzük meg, mi történik most.
#8. Mindennap hagysz egy kis időt a tanulásra
Beth Comstock, a General Electric korábbi alelnöke azt javasolja, hogy minden munkanap 10 százalékát szenteljük olvasásnak, kutatásnak, TED előadások nézésének, vagy látogassunk el rendszeresen iparági eseményekre.
#9. Tudatos vagy önmagadat illetően
Tasha Eurich szervezeti pszichológus szerint a legtöbb ember egyáltalán nem tudja, mások hogyan látják őket. Azok, akik a legpontosabb képpel rendelkeznek önmagukról, általában sikeresebbek lesznek. Eurich azt javasolja, hogy keress egy vagy két szerető kritikust, vagy egy olyan embert, aki őszinte lesz veled, miközben szem előtt tartja az érdekeidet. Marshall Goldsmith executive coach azt mondja, hogy amit mások gondolnak rólad, az többet számít, mint amit te gondolsz magadról. „Ha megállíthatnánk a másikat, és meghallgathatnánk, hogyan lát minket, az egy nagyszerű lehetőség volna arra, hogy összehasonlítsuk azt az énünket, akit a világ felé mutatunk, azzal, akivé válni szeretnénk. Ezután reális változtatásokat tehetnénk annak érdekében, hogy a magunknak tulajdonított értékek és a valós viselkedésünk között húzódó szakadékot szűkíteni tudjuk” – mondja.
#10. Hálás vagy azért, amiben részesülsz
A hála kapcsolatainkra, egészségünkre és karrierünkre nézve is előnyös. Doug Conant arról, híres, hogy a hálát kulcsfontosságú vezetési stratégiává tette a Campbell’s Soup nevű ételmárkát forgalmazó cégnél. A Campbellnél töltött karrierje során több mint 30 ezer kézzel írt köszönőlevelet küldött a munkatársainak és ügyfeleinek.
#11. Könyörületes vagy magaddal
Az önmagunk iránt való részvét nem tesz gyengévé, sőt a tudósok szerint épp, hogy sikeresebbé válunk tőle. Az „önegyüttérzésről” szóló kutatás szerint ennek az érzésnek három összetevője van: az ilyen emberek pozitív belső párbeszédet folytatnak magukkal, megértik, hogy mindenki követ el hibát, és tudatában vannak gondolataiknak és érzéseiknek anélkül, hogy megadnák magukat ezeknek. Emma Seppala, az együttérzést és az altruizmust kutató Standford Center tudományos igazgató egy nagyon egyszerű stratégiát javasol az önegyüttérzés gyakorlásához: bánjunk úgy magunkkal, ahogy egy olyan baráttal bánnánk, aki épp kudarcot vallott valamiben.
A Business Insider cikke nyomán
Kövess minket a Facebookon!
Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!