5 hiba, amit rendszeresen elkövetsz, amikor delegálsz

szerző: Jobline
2018 december 18.

Ahogy előrelépsz a karrieredben, egyre inkább neked fognak megcsinálni dolgokat az emberek, és nem fordítva. Ennek az 5 hibának az elkerülésével, korrigálásával profi feladatleosztó lehetsz.

Mindenki ismeri azt a fajta embert az irodában, aki mindent mindig megcsinál maga, sőt az is lehet, hogy ez a fajta ember épp te vagy. Szorgalma és ügyessége miatt az ilyen embert gyakran léptetik elő, ám ez nem biztos, hogy jó. Ugyanis ez a fajta személyiség nem igazán remekel a csapatépítésben, képtelen feladatokat delegálni, mert mindent maga akar elintézni. A szakértők szerint ők általában ezt az 5 hibát szokták elkövetni, amikor feladatokat osztanak le másoknak:


#1. Nem értik a feladat fontosságát
Mielőtt delegálsz egy feladatot, tisztában kell lenned vele. Gyakori, hogy a vezetők anélkül adnak egy feladatot a dolgozónak, hogy mélyen megértenék azt, illetve annak hatását. Mit jelent a feladat neked, illetve a személynek, akire átruháztad? Mit jelent a cégnek vagy az ügyfélnek? Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket!

 

Nézd meg legfrissebb állásainkat:


BUDAPESTI ÁLLÁSOK

KÜLFÖLDI ÁLLÁSOK

ADMINISZTRÁCIÓS ÁLLÁSOK

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI ÁLLÁSOK

IT ÉS TELEKOMMUNIKÁCIÓS ÁLLÁSOK

ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS KERESKEDELEMI ÁLLÁSOK

HR-ES ÉS MUNKAÜGYI ÁLLÁSOK

 


#2. Hiányos kéréseket fogalmaznak meg
Amikor delegálsz, győződj meg arról, hogy elegendő információt nyújtasz. Írd le a lépéseket, mielőtt találkoznál a munkavállalóval. Ezután tervezz meg egy nyomon követési tervet. A vezetők gyakran csak annyit adnak útravalóul, hogy „végezze el a feladatot, és tudassa velem, amikor kész”. A pontos munkához azonban ennél többre van szükség, explicit utasításokat és betekintéseket kell nyújtanod, például azt, hogyan kell kinéznie a befejezett feladatoknak, kiket lehet bevonni a folyamatba, és kiket kell informálni. Mondd el azt is, milyen forrásokból dolgozhat, mi az, amihez biztosan segítség kell majd, és kihez fordulhat ezzel. Sorolj fel potenciális hibalehetőségeket is.

 

#3. Elfejtik elmondani az elvárásokat a teljesítménnyel kapcsolatban
Amikor delegálsz egy feladatot, határozd meg, hogy néz ki egy sikeres végrehajtás. Honnan fogja tudni a dolgozó, mikor teljesítette a 100%-ot? Hogy néz ki az eredmény?


 


#4. Elmulasztják megtenni a rendszeres ellenőrzéseket
Sok hiba adódhat abból, amikor csak elindítják a folyamatot, de elfelejtik rendszeresen ellenőrizni azt. Még ha egyértelműen ki is jelölted a feladatot, és bízol az emberedben, akkor is szükséges némi kontroll. Tisztázd előre, milyen gyakran fogsz bejelentkezni, valamint azt, hogy milyen elakadások kívánják meg az azonnali beavatkozást, és milyen hibákat elég csak korrigálni. Heti, kétheti ellenőrzés általában elég.

 

#5. Elkerüli a figyelmüket a befektetett energia
A projekt során a vezetőknek szem előtt kell tartaniuk a folyamatot, és tanulniuk kell belőle. Van olyan dolog, amit meg kellett tanulnod a teljesítés közben? Mit kell ugyanígy, vagy épp másképp tenni a jövőben? Ne felejtsd el elismerni a munkavállaló hozzájárulását sem.

Vannak, akik veleszületetten több projektmenedzsment képességgel rendelkeznek, de a delegálás tanulható készség. Menj végig ezeken a lépéseken, mielőtt leülsz valakivel, majd kérd meg, hogy vegye át a vezetést a feladat felett. A szabályok betartása, az ellenőrző lista jó kiindulási helyzetbe hoz téged, és a másiknak is segíteni fog elvégezni a delegált feladatot.


A Fast Company cikke nyomán

 

 

 

Kövess minket a Facebookon!


Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen