3 lecke, amit a karrierváltásból tanulni lehet

szerző: Jobline
2019 január 22.

Nem kell mindent nulláról kezdeni, és ez csak az első tanulság.

Stephanie Nieves tanári karrierje 3 év után törésponthoz érkezett, és a munkájával kapcsolatos bizonytalanságát végül vezetőjével is meg kellett beszélnie, akivel végre is hajtottak néhány változtatást a munka- illetve felelősségi köreiben. Ennek ellenére Stephanie továbbra is elégedetlen volt, hiszen munkája nem túl sok kreativitást nyújtott a számára. Ekkor döntötte el, hogy kilép teljes idős tanári állásából, és karrier vált. Nem tudta pontosan, mi legyen a következő lépés, csak annyit, hogy írni akar. Végül a The Muse szaklap szerkesztői közösségében találta magát.

 

Semmiféle tapasztalattal nem rendelkezett a szerkesztés területén. Egy állandó, teljes munkaidős állásból most részmunkaidőben kellett dolgoznia egy teljesen más iparágban (egy másik részmunkaidős állás mellett, hogy fizetni tudja a számlákat), és ez hatalmas változást jelentett a számára.

 

Nézd meg legfrissebb állásainkat:


BUDAPESTI ÁLLÁSOK

KÜLFÖLDI ÁLLÁSOK

ADMINISZTRÁCIÓS ÁLLÁSOK

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI ÁLLÁSOK

IT ÉS TELEKOMMUNIKÁCIÓS ÁLLÁSOK

ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS KERESKEDELEMI ÁLLÁSOK

HR-ES ÉS MUNKAÜGYI ÁLLÁSOK

 

6 hónap elteltével ma már három tanulságot is le tud vonni karrierváltásából:

 

#1. A karrierváltás nem jelenti azt, hogy mindent a nulláról kell kezdeni
„A tanítás az új és értékes információk átadását jelenti a hallgató közönségnek. Ez nem annyira különbözik a The Muse-nál végzett szerkesztői feladatoktól, ahol tanácsot kell adnom az olvasóközönségnek, akik karrierüket érintő kérdésekkel fordulnak hozzám” – mondja. Az ötletek megfogalmazása és az érdeklődésre számot tartó tartalom írása a honlapra ugyanolyan kihívást jelentett számára, mint az általános iskolás gyerekek bevonása az órákba. Itt ugyanúgy visszajelzéseket kellett gyűjtenie kollégáitól, ahogy azt az óratervezésnél tette. Amikor munkát váltott, nem kellett mindent a nulláról felépítenie, hiszen mindaz, amit tanárként tett, segítette őt a szerkesztői állásában.

 

#2. A megváltozott karrier nem változtatja meg azt a módot, ahogyan dolgozol
Mikor Stephanie tanár volt, mindent hónapokra előre tervezett, az órarend alaposan megtervezett stratégia volt. A munkafolyamatok és a rutinok teljesen új formát öltöttek, amikor a The Muse-nál kezdett el dolgozni, hiszen a tartalmak online közzététele sokkal rugalmasabban történt, mint a tanári munkája során az ütemterv betartása. A lapnál azt is meg kellett tanulnia, hogy a strukturálatlan munkaidőn belül prioritást adjon bizonyos feladatainak, miközben el kellett hagynia néhány szokást, például a munka hazavitelét. Mivel nem volt előre meghatározott napi menetrendje, jobban kellett támaszkodnia önmagára, hogy jól szervezett és motivált maradjon, ám ezzel magas fokú önállóságra tett szert.

 

 

 

A megváltozott karrier (vagy akár csak a munkahelyváltás) a meglévő készségek továbbvitelét, újak megszerzését foglalja magába. Mindegy, hogy az osztályteremből az irodába mész-e, vagy a feszültebb légkört egy jóval nyugodtabb váltja fel, alkalmazkodnod kell az új rutinhoz. Ez bonyolult lehet, de nem lehetetlen, függetlenül attól, hogy milyen drasztikus a változás.

 

#3. A karrier megváltoztatása felfedezésre ösztönöz
A teljes idős tanári állás nem igazán segítette a munka és magánélet megfelelő egyensúlyának kialakítását, ezért amikor Stephanie karriert váltott, úgy döntött, hogy minden extra idejét a hobbik folytatásának fogja szentelni. Csatlakozott egy jógatanfolyamhoz, olvasott, és belekezdett egy portfólióba, amelyben a közösségi médiáról és az öngondoskodás gyakorlatairól ír. Ezek a tevékenységek –mint mondja – csökkentik a munkából származó feszültségeket, de segítenek abban is, hogy íróként fejlődjön, hogy jobb munkát végezzen a The Muse-nál, és megnyitják az ajtókat a jövőbeli karrierlehetőségekre is.

 

A változó karrier tehát nem jelenti azt, hogy egy korábbi területet fel kell áldoznunk az újért. Sőt a kettő kombinációja vezethet el karrierünk következő lépcsőfokához.

 

A The Muse cikke nyomán

 

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen