5 veszélyes mítosz a szoftveres csapatok vezetésével kapcsolatban

szerző: Jobline
2019 március 01.

A technológia virágzó iparága a világ minden tájáról vonzza a fiatal vezetőket, akik felelősek lesznek akár idősebb kollégák csapatáért egy szervezeten belül. A főbb vezetési elvek közül sok a szoftveres csapatokra vonatkozik, de vannak olyan szempontok is, amelyek kizárólag azokra az iparágakban érvényesek, ahol fiatal vezetők és vállalkozók működnek. Számukra ez az 5 legveszélyesebb szoftvercsapatról alkotott mítosz, illetve a belőlük származó problémák.

#1. A fejlődés előre látható
Azok, akik nem ismerik a szoftverfejlesztést, azt feltételezik, hogy ha a programozó napi 8 órát szentel a munkájának, akkor a projekt 8 órányival közelebb van a végeredményéhez. Pedig ez egyáltalán nem így van. A programozók vezetése nagyon hasonlóan működik az írók, művészek vezetéséhez. A programozók is hajlamosak a leblokkolásra, különösen akkor, ha szembesülnek egy olyan problémával, amit nem tudnak megoldani. Megtapasztalhatják a hirtelen inspiráció pillanatait is, amikor minden könnyedén a helyére rendeződik. Ne kezeljük a csapattagokat gépként. A programozók is kézművesek, akik képesek gyorsan és professzionálisan alkotni, de csak a saját tempójukban.


#2. Mindent tudnunk kell
Nem lehet mindet tudni a szoftverfejlesztésben, mert mindig van valami új a horizonton. Ne érezd úgy, hogy a csapat szakértőjének kell lenned. Ismerd meg a legjobban a területet, majd toborozz olyan embereket, akik tudásukkal betölthetik a csapat ismeretének hiányosságait. Sokkal fontosabb a csapat helyes megszervezésére összpontosítanod.


 

Nézd meg legfrissebb állásainkat:


BUDAPESTI ÁLLÁSOK

KÜLFÖLDI ÁLLÁSOK

ADMINISZTRÁCIÓS ÁLLÁSOK

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI ÁLLÁSOK

IT ÉS TELEKOMMUNIKÁCIÓS ÁLLÁSOK

ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS KERESKEDELEMI ÁLLÁSOK

HR-ES ÉS MUNKAÜGYI ÁLLÁSOK

 

 

#3. Erős vezetés = abszolút autoritás
Az autoriter vezetők soha nem lesznek jók a szoftverfejlesztésben, mert mindig lesz olyan helyzet, amikor nem lesz igazuk. Ha a vezető olyan környezetet teremt, ahol senki nem meri megkérdőjelezni, akkor a csapat a végzetébe fog rohanni. A szoftvercsapatok vezetőinek támogatniuk kell az együttműködő környezetet, ahol a javaslatok és tanácsok bármelyik irányban szabadon mozoghatnak. Egy idősebb munkavállaló ugyanúgy tanulhat egy Y generációstól, mint fordítva. Maximalizáld az információáramlást az általad vezetett emberek között.


 

Forrás: Jobline

 

 

#4. Folyamatosan mi nyújtsunk segítséget
Természetes, hogy egy vezető segíteni akar a csapatának azzal, hogy erőforrásokat biztosít a kemény időkben. Ám ahelyett, hogy hatékonyabbá tennéd a csapat meglévő munkaszervezését, fókuszálj a következő kérdésekre: Milyen akadályok tartanak vissza? Vannak-e olyan szűk keresztmetszetek a folyamatban, amelyek lassítják a tagokat? Kérd meg a tagokat, hogy adjanak visszajelzéseket azokról a problémákról, amelyekkel jelenleg szembesülnek, majd nevezd ki a legjobbakat azok megoldására.

 

#5. Házon belül jobb, mint távmunkában
Sok vezető fél attól, hogy a távmunkások elpazarolják az idejüket. Megfelelő felügyelet nélkül az alkalmazottak lusták, nehezen kezelhetők lesznek – gondolhatod. Ez azonban hamis elképzelés. Ha megfelelő személyeket alkalmazod, akkor azok mindent megadnak majd, függetlenül attól, hogy milyen munka-megállapodás van köztetek. Fókuszálj inkább az eredményekre. A szoftverfejlesztés stresszes munka, ezért mindent meg kell tenned a burnout megelőzésének érdekében.

A hatékony vezetők megértik, hogyan segítsenek a szoftverfejlesztőiknek, hogy egyeden és kollektíven realizálják a lehetőségeket. Dobd el a vezetői mítoszokat, amelyek a siker útjában állnak, és nagyobb hatékonysággal vezesd őket a célok felé.

A Recruiter cikke alapján

 

 

 

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen