Mit kell tudni a jövő HR-esének?

szerző: Jobline
2017 április 18.

Nem azokból lesz az igazán jó HR szakember, aki szeret emberekkel bánni, hanem azokból, akik otthonosan mozognak a számok világában, barátjuk az excel és meg tudnak fogalmazni digitalizációval és a big data megjelenítésével kapcsolatos szakmai elvárásokat az IT szakemberek számára,

Az elmúlt évtizedben a HR-szakembereknek két nagy szerepe volt, az egyik az üzleti igények kiszolgálása, a másik pedig az úgynevezett normáló szerepkör. Mostanában sokat hallhatunk arról, hogy a HR-től a korábbi normáló szerepkört a cégvezetők átveszik, vagy arról, hogy a teljesítményértékelésben egyre több globális vállalat mellőzi a tradicionális módszert, helyette modern mobiltelefonos alkalmazást vezet be, és a folyamatot úgy alakítja ki, hogy abban mimimális a HR szerepe. Vagy arról, hogy újabbnál újabb, HR-t nem is tartalmazó megnevezések kezdtek elterjedni: VP People, dolgozói élmény igazgató.

Felmerül a kérdés, hogy ez a trend milyen hatással lesz a HR jövőbeni szerepére, és az is, kikből lesz sikeres HR-es.

Az Ulrich modellről maga Ulrich mondta ki a legutóbbi HR konferencián, amin részt vettem, hogy nem teljesen váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A HR Business Partner modell többedik generációjánál tart, mégsem látjuk, hogy a HR-szakemberek sokkal több időt forditanak a stratégia témákra, mint a modell bevezetése előtt.

Véleményem szerint ez nem azért van, mert a HR-nek nincs helye az üzleti stratégia kialakításában vagy annak végrehajtásában, inkább arról van szó, hogy kiderült: néhány fontos képességet fejleszteni kell. A jövőben is lesz teljesítménymenedzsment, legfeljebb más lesz az alkalmazott eszköz és folyamat. A jövőben is kell majd munkaszerződést kötni, akkor is, ha chatbot veszi fel ehhez az új belépő adatait, nem a HR adminisztrátor. Ezek a változások kikényszeritik azt a fajta természetes szelekciót, hogy a HR stratégiai szereplő legyen, mert azokra a hozzáadott értéket teremtő területekre kell majd koncentrálni, ami az üzletnek is értéket jelent.




Tudomásul kell venni, hogy a szakma átalakul(t) és a jövőben nem azokból lesz az igazán jó HR szakember, aki szeret emberekkel bánni, hanem azokból, akik otthonosan mozognak a számok világában, barátjuk az excel és meg tudnak fogalmazni digitalizációval és a big data megjelenítésével kapcsolatos szakmai elvárásokat az IT szakemberek számára, mivel ezek egyre nagyobb teretet kapnak a döntéshozatal során.

Nyitottnak kell lenniük az állandó megújulásra, változásra és arra is képesnek kell lenniük, hogy az adott vállalat keretrendszerén belüli megoldásokat kitalálják és bevezessék. Kiváló kommunikációs készséggel kell rendelkezniük és otthonosan kell kommunikálniuk a közösségi média wizardjaiként a hagyományos formák mellett.

És végül, de nem utolsósorban érteniük kell az új technológiákhoz és képesnek kell lenniük adaptáni a HR folyamatokat ezekhez a technológiákhoz.

  

Cikkünk szerzője Forgács Judit HR-szakember, aki a HP Magyarország egyik alapító tagja, valamint az amerikai Convergys magyaroszági HR szolgáltató központjának alapítója. 2004-2007 között az EMEA Employee Care divízió operációs igazgatójaként dolgozott. 2009-2016 között az IT Services Hungary HR ügyvezetője volt. Jelenleg a fOrgXpert International ügyvezetőjeként közép- és nagyvállalatok vezetői tanácsadója. 2008 óta a budapesti Corvinus egyetem posztgraduális humán menedzsment szakának meghívott oktatója. 


Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!


hr  •  Forgács Judit
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen