5 tipp a sikeres munkakereséshez HR szemüveggel (x)
A Produkteam Kft. 1995-ben kezdte meg működését azzal a céllal, hogy megoldást találjon különböző cégek igényeire a humánerőforrás-menedzsment területén. Az évek során törekedtünk arra, hogy lépést tartsunk a munkaerőpiac folyamatos változásával, alkalmazkodtunk a technikai újításokhoz, a munkavállalók különféle igényeihez is.
Új időszámítás
Mint számos más területen, a 2021-es év nagy változásokat hozott cégünk életében is. A pandémiás helyzet ellenére, régóta tervezett arculatváltásunk megvalósult. Ezzel egy időben olyan technikai fejlesztéseket tudtunk bevezetni, amelyek a kiválasztási rendszerünk modernizálására, illetve a vállalatirányítási rendszerünk megújítására irányultak, gyorsítva ezzel például a jelöltekkel való napi kapcsolattartást is. Küldetésünk, hogy professzionális módszerekkel munkaerőtoborzási és -kiválasztás folyamataink minél sikeresebbek legyenek, ezzel pedig partnercégeinket hozzásegítsük ahhoz, hogy megtalálják az ideális, elkötelezett munkatársakat.
Ezeknek az újításoknak a bevezetése nem is lehetne aktuálisabb a jelenlegi gazdasági, munkaerőpiaci környezetben. A vírus következtében a folyamatos változásokra fel kell készülnie mindenkinek. Ezekhez a megújult igényekhez, gyorsan változó körülményekhez az arculatváltásunkkal, fejlesztéseinkkel, a home office szakszerű bevezetésével sikerült adaptálódnunk, megfelelnünk az elvárásoknak, fent maradnunk a felszínen, és újabb sikereket elérnünk.

Hogyan valósulhat meg mindez az Ön életében is?
Úgy véljük, hogy a sikeres munkakeresés elengedhetetlen eleme, hogy az álláskeresők is alkalmazkodjanak valamilyen szinten a megváltozott munkaerőpiaci helyzetekhez, folyamatosan nyomon kövessék a változásokat, tisztában legyenek az aktuális trendekkel.
Munkánk során kiemelten fontosnak tartjuk, hogy cikkeinkkel, tartalmainkkal segítséget nyújtsunk a mindennapokhoz a munkakeresésben.
Hogyan fordítható át a tavaszi megújulás az álláskeresők számára? Milyen elemei lehetnek az Ön „arculatváltásának”, hogy sikeresebben pályázzon az egyes pozíciókra?
Aktualizálja önéletrajzát!
Írja bele legújabb tapasztalatait, feladatait, képzéseit, melyeket a vírushelyzet alatt sajátított el, akár autodidakta módon is. Érdemes új képet is betenni a CV-be. Ügyeljen rá, hogy a kép professzionális legyen, a szakmai hozzáértését tükrözze. Akár egy fehér háttér előtt készült igazolványfotó is megfelelő.
Keressen minél több önfejlesztési lehetőséget!
Az online képzések, webináriumok világa most rengeteg lehetőséget rejt. Igyekezzen minél több tudást, új készségeket, programokat elsajátítani, fejleszteni önmagát, szakmai hátterét bővíteni. Ámde, mi nem csak a szellemi munkára sarkalljuk Önt. „Ép testben ép lélek” - tartja a mondás. Így a pandémia alatt a testi egészségét se hanyagolja el!

Social media felületek aktualizálása
Tudta, hogy a HR-esek toborzásaik során akár a social media felületeit is megnézhetik? Ügyeljen rá, hogy kevésbé publikus események, posztok ne legyenek láthatóak mindenki számára. Frissítse adatvédelmi beállításait, illetve törölje az olyan tartalmakat felületéről, melyek nem állnák meg a helyüket egy állásinterjún vagy az új főnökével való beszélgetés során.
LinkedIn profil létrehozása
Amennyiben Önnek még nincs Linkedin profilja, hozzon létre egyet és töltse fel szakmai tartalmakkal, önéletrajza új adataival is. A toborzási és kiválasztás folyamatok során nagy szerepe van a LinkedIn profiloknak, a HR-esek előszeretettel használják kiválasztásaik során. Abban az esetben pedig, ha már rendelkezik LinkedIn fiókkal, frissítse adatait, állítsa be az aktuális státuszát és keressen új kapcsolatokat, melyek előrébb vihetik Önt karrierje építésében.
Naptár, tervezés, célok megfogalmazása
Vegyen elő egy új határidőnaplót és jegyezze fel az év legfontosabb eseményeit. Ezután pedig érdemes célokat kitűznie a 2021-es évre, melyeket szeretne elérni. Fontos azonban, hogy ezek a célok reálisak legyenek, belátható időn belül valósuljanak meg és tartson ki mellettük!
Mikre lehet gondolni célok megfogalmazásakor?
Amennyiben szeretne előrébb lépni munkahelyén, tűzzön ki magának olyan feladatokat, amelyek eljuttatják ehhez az álmához. Abban az esetben, ha jelenleg nincs munkahelye, szedje össze, hogy mik fontosak Önnek a munkakeresés során. Ezeket jegyzetelje fel és ezen szempontok alapján keressen új lehetőségeket a különböző platformokon.
A tervezés, a célok megfogalmazása és kitűzése egy biztos pontot ad az életben, ami egy ilyen kiszámíthatatlan és változékony helyzetben, mint amilyen a mostani, nagyon hasznos, és biztonságot nyújt.
A 2021-es év tartogat még kihívásokat és meglepetéseket számunkra.
Mi szeretnénk, ha cégünk a folyamatos fejlődés mellett segítséget tudna nyújtani a munkát keresőknek, illetve partnercégeinknek, hogy egymásra találjanak. Projektvezetőink, értékesítő kollégáink, fejlesztőink és a cégünk vezetősége nap, mint nap azon dolgozik, hogy partnercégeinknek megbízható, minőségi szolgáltatást nyújtson, és a hozzánk jelentkezők munkába állását segítse.
Továbbra is stabil hídként szeretnénk működni a munkavállalók és a munkáltatók között. Tekintsen Ön is a jelenlegi helyzet hátrányai helyett annak lehetőségeire, és használja ki őket!