Adecco az Open Source 2011 konferencián (X)

szerző: László Éva Lilla
2011 március 09.

Az Adecco Magyarország elkötelezett a szakmai alapú tanácsadás mellett, ezért Spiller László és Jócsák Éva tanácsadók február 24-én részt vettek az Open Source 2011 – Technológiák harca című konferencián, melynek létrejöttét az inspirálta, hogy “a nyílt forráskódú megoldások kihasználtsága hazánkban még mindig nem érte el azt a szintet, amelyet a benne rejlő üzleti és technológiai lehetőségek indokolttá tennének.”

Az előadások során bebizonyosodott, hogy a bemutatott megoldások valóban képesek a legtöbb informatikai problémára választ adni. Elgondolkodtató volt az is, hogy évente milliárdok vándorolnak ki az országból, amiatt, hogy külföldi fizetős informatikai termékeket használunk. Ami viszont bíztatóan hangzott, hogy a kormányzat nyitott az Open Source technológiák megoldásai iránt és hajlandó terepet nyújtani azok kipróbálására és eredményes alkalmazásuk esetén pedig további bevezetésükre is. A konferencia során számtalan alkalom kínálkozott a kapcsolatépítésre és a kötetlen szakmai beszélgetésekre, régi és új ismerősök, elhivatott IT szakemberek társaságában. A VIP vacsorán pedig lehetőség volt az Open Source szakma hazai krémjével is megvitatni néhány informatikai kérdést.

Jócsák Éva szerint igaz az a konferencián több ízben is elhangzott megállapítás, mely szerint jelenleg felkészült Open Source szakemberek és fejlesztők kellenek, tehát ezeknek a kinevelését és oktatását kell támogatni nem csak a felnőttképzés, de az egyetemek szintjén is, hiszen ott most monopolhelyzetben vannak a külföldi multik termékei.

Spiller László szerint fontos a szakmai alapú tanácsadásban, hiszen milyen IT toborzási tanácsadó az, aki úgy ül le egy IT szakemberrel interjúzni, hogy fogalma sincs arról, hogy miről is beszélgetnek valójában? Azt is fontos megemlíteni, hogy ma már nem olyan tanácsadókra van szükség, akik az irodában ülnek és az internetről töltögetik le az önéletrajzokat. Személyesen kell megjelenni a szakmai rendezvényeken és ott üzleti partnerséget kell építeni, valamint jövőbeli lehetséges jelölteket felkutatni. Ennek legjobb módja pedig a szakmai alapon nyugvó párbeszéd, melyre csak akkor képes a tanácsadó, ha azáltal, hogy részt vesz a konferencián, szakmailag is képzi magát.

Az Adecco tanácsadói a jövőben újabb szakmai konferenciákon és előadásokon fognak részt venni, melyet az indokol, hogy folyamatosan bővülőnek informatikai, mérnöki és pénzügyi toborzási projektjeik. A jó szakembereket pedig személyesen lehet a leghatékonyabban felkutatni.

(X)

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen