Milyen kihívások előtt áll a HR a Munka Új Világában?

szerző: Jobline
2015 március 06.

A Deloitte tanácsadócég globális felméréséből kiderül, hogy a gyorsan változó körülmények között mire kell összpontosítaniuk a HR-szakembereknek, és hogyan változnak emiatt a prioritások.

A Deloitte 106 ország több mint 3000 cégének bevonásával végezte felmérését. (A teljes jelentés itt olvasható.) A kutatási eredmények összefoglalva: a HR legnagyobb kihívásai a munka új világában az alkalmazottak elkötelezettségének fokozása, a munkaerő megtartása, valamint a vállalati kultúra fejlesztése – erre pedig a HR nincs kellőképpen felkészülve.

A cégek 87 százaléka véli úgy, hogy az elkötelezettség fokozása és a munkaerő megtartása a legfontosabb kérdés, és 50 százalékuk szerint a válaszadás nagyon sürgős. A cégeknek a problémára való reagálóképessége 43 százalékkal csökkent egy év alatt, és a vállalatok körülbelül fele gondolja úgy, hogy nem tudják megteremteni azt a szervezeti kultúrát, amelyre szükség van.

Mint arról Josh Bersin, a Deloitte egyik vezetője a LinkedInen beszámol, elemzésükből kiderült, hogy a cégek nehezen birkóznak meg a Munka Új Világával, amely folyamatosan üzemel, fiatal vezetők irányítják, és a dolgozók korlátlan mennyiségű információhoz juthatnak a globálisan transzparens munkaerőpiacon. Az emberek értelmes munkát keresnek, amelynek révén fejlődhetnek, olyan cégnél, amelynek küldetése és célja van. Sok szervezet még nem tudott alkalmaszkodni ehhez az ethoszhoz.

Forrás: Jobline


Ma a sikeres cégek azt tapasztalják, hogy első a munkavállaló: ha az alkalmazottak alapos képzésben részesülnek, jól menedzselik őket és vonzó környezetet biztosítanak számukra, lelkesen fognak dolgozni a cég küldetésének beteljesítése érdekében. Ebből az következik, hogy a munkavállalók fejlesztésére és a vezetői módszerek tökéletesítésére kell összpontosítani, továbbá újra kell tervezni a dolgozók menedzselésének rendszerét. (A kutatásban részt vett cégek több mint fele éppen átszervezi a teljesítménymenedzselési módszerek rendszerét.)

Az egyik legfontosabb feladat a dolgok egyszerűbbé tétele. A kutatásból kiderült, hogy a bonyolultság a munka nagy ellensége, és a cégek nagy része azért küzd, hogy rendet vágjon a zűrzavarban: egyszerűbb megoldásokat keresnek és arra törekednek, hogy könnyebbé és élvezetesebbé tegyék a munkát. A General Electricnél például olyan egyszerűsítési stratégiát alkalmaznak, amely minden menedzselési folyamatra hatással van. Arra ösztönzik az embereket, hogy "dolgozzanak kevesebbet, de jobban", tehát nem az a cél, hogy "dolgozzanak többet".

A Deloitte szakemberei a hónapokon át tartó kutatás során meglepődve tapasztalták, mennyire igyekeznie kell a HR-nek, hogy megfelelő válaszokat adjon a kihívásokra – és milyen sokan érzik úgy, hogy le vannak maradva. A vezetők tudják, hogy aki képes alkalmazkodni, az sikerrel fejlődik, aki pedig nem, alulmarad.

Ugyanakkor a felmérés során azt is tapasztalni lehetett, hogy a különböző méretű cégek közül számosan rendkívül kreatív megoldásokkal próbálkoznak, hatékony stratégiákat dolgozva ki az új problémák megoldására.

A HR-nek merésznek kell lennie: ez a végső konklúzió. A gazdaság növekszik, a millenniumi generáció kezdi átvenni a vezetői posztokat, ezért a HR-nek nem csupán kiváló szolgáltatást kell nyújtania, de újra kell gondolnia a módszereit, hasznosítva az üzleti megoldások számára az adattömeget és a technológia nyújtotta lehetőségeket.

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a
Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről! 

hr  •  kutatás  •  Deloitte
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen