Így bocsátanak el valakit a Google-tól

szerző: Jobline
2015 november 03.

Nemcsak az érdekli az embereket, hogyan lehet bekerülni a világ egyik legjobb cégének kikáltott Google-hoz, hanem az is, hogyan zajlik, amikor elbocsátanak valakit. Elsőkézből származó beszámoló.

A Quora kérdezz-felelek portálon Grigory Jakushev szoftvermérnök válaszolt arra kérdésre, milyen érzés, ha valakit kirúgnak a Google-tól.

Biztos, hogy jó helyen vagy? Merj továbblépni és nyerj>> 

„Feljogosítva érzem magam a válaszra, mert árpilisban rúgtak ki, miután öt évig dolgoztam a Google-nál.

Nagyjából egy évvel korábban kezdtem érezni, hogy kiégtem: a produktivitásom körülbelül az ötödére esett vissza (az átlagosan heti öt elvégzett feladatból heti egy lett, ugyanazon a projekten, ugyanabban a környezetben). Változtatnom kellett, ezért átkértem magam a szemantikai kereséshez.

Ez hiba volt – a keresés a Google legnagyobb és legbonyolultabb terméke, a szemantikai keresést pedig (ennek köszönhetően kapunk direkt választ az adott kérdésre linkek helyett) a legagyafúrtabb csapat fejleszti. Nemhogy kilábaltam volna a kiégésből, még mélyebbre süllyedtem.

Ezen a ponton a menedzseremmel és az igazgatómmal is kezdett megromlani a kapcsolatom: jött egy új srác a csapatba, és én nemigen tudtam a keze alá dolgozni. A menedzserem első körben megpróbált megfegyelmezni: ügyelt, hogy folyton a gép előtt üljek, figyelte, mikor jövök és megyek, amitől persze a helyzet csak még kínosabb lett.


Forrás: Jobline

 

Bizalmas beszélgetésekben felvetették, hogy szépen menjek el magamtól, mire azt feleltem, hogy elégedett vagyok a Google-fizetésemmel. Ha a Google nem elégedett a teljestményemmel, bátran rúgjanak ki, de magamtól nem fogok dobbantani.

Márciusban elindították nálam a TJP-t (Teljesítményjavító Program). Ez egy formális megállapodás arról, hogy két hónap alatt bizonyos eredményeket kell produkálnom. Egy hét után eléggé nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem fog menni. Megint beszéltem a HR-rel és az igazgatóval, és a végén azzal fenyegettek, hogy vétkes mulasztás miatt fognak kirúgni (ami azzal jár, hogy nem kapok egy fillért sem és nincs felmondási idő sem). A menedzserem és az igazgató szemlátomást arra jutottak, hogy ki akarom játszani a rendszert, és fejőstehénnek tekintem a céget, miközben hangyányi erőfeszítést sem teszek arra, hogy rendesen végezzem a munkámat.

Végül nem várták meg, hogy leteljen a TJP, és megkaptam a felmondólevelet. Leadtam az általam használt Google-eszközöket meg a belépőkártyámat, és a menedzserem kikísért az épületből – az egész vagy tíz perc alatt lezajlott. A Google-hozzáféréseimet ugyanekkor törölték. A menedzseremmel elmentünk egy közeli kávézóba, és még egy italra is meghívott. :)

A szerződésem szerint egyhónapos felmondási időszak állt előttem. Erre a hónapra megkaptam a fizetésemet, holott nem dolgoztam, mert nem is volt rá lehetőségem. A Google emellett ragyogó ajánlólevelet írt rólam a leendő munkáltatóim számára, amelyben egy szó sem esett a kirúgásom körülményeiről.

Általában véve kellemetlenül éreztem magam, ami természetes dolog kiégés esetén. Szerintem a menedzser és az igazgató komisz hozzáállása szükségtelen volt; nagy szívás, ha az emberben nem bíznak a főnökei, és hazugnak tekintik anélkül, hogy ezt nyíltan kimondanák. A munkatársaim viszont semmit nem tudtak az egész eljárásról, és általában klasszul viselkedtek, támogattak – alighanem ők voltak a legokosabb emberek, akikkel eddig együtt dolgozhattam.

Azóta teljesen rendbejöttem – a csapatváltás nem segített, a cégváltás viszont igen.”

A kiégésről, illetve a megelőzésről itt és itt meg itt írtunk.

A Google-dolgozók panaszairól itt olvashatsz.

 

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a
Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről! Ráadásul most értékes ajándékokat is nyerhetsz. Regisztrálj itt>>
 

elbocsátás  •  Google  •  Quora
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen