A jó vezető sikerének egyik titka

szerző: Jobline
2015 november 20.

Van, aki magától rájön, másoknak meg kell tanítani, de van egy roppant hatékony eszköz arra, hogy a vezető megszerezze a csapata támogatását, a bosztottak elégedettek legyenek a munkájukkal, és még lelkesebben törekedjenek a közös célok megvalósítására.

Mi az egyik legfontosabb dolog, ami lelkesíti a dolgozót? Ha elismerést kap a jól végzett munkájáért. Méghozzá azonnal, amint a jól végzett munka eredménye láthatóvá válik, és rendszeresen, valahányszor alkalom adódik rá. E téren a személyes dicséret többet ér, mint egy köszönetnyilvánító e-mail, és még jobban fokozza a lelkesedést a nyilvános elismerés. A leghatékonyabb forma pedig az, ha díjjal tüntetik ki az eredményes dolgozót az egész kollektíva előt.

Két amerikai felmérés, amelyekbe összesen csaknem 3500 alkalmazottat vontak be, azt az eredményt hozta, hogy az elismerés közvetlen hatással van a munkamorálra és a dolgozói elkötelezettségre.

A 2014-es kutatásban 2415 alkalmazott vett részt (10 országból, 7 nyelvterületről). Az eredmények szerint erős korreláció áll fenn a dolgozói lojalitás és az elismerés között. 512 amerikai alkalmazott közül, akiknek munkáltatója fejlett elismerési gyakorlatot folytat, 87 százalék úgy nyilatkozott, hogy erős kapcsolatot épített ki a közvetlen vezetőjével. Ez az arány 51 százalékra zuhan azon dolgozók esetében, akik cégénél nem ismerik el szervezett formában a jól végzett munkát. Az elismerés gyakorisága is fontos szerepet játszik. Erős kapcsolatot épített ki a főnökével azon dolgozók 82 százaléka, akik havonta egynél többször részesültek az elismerés valamilyen formájában. Akiket havonta egy alkalomnál ritkábban ismernek el, ez a mutató csak 62 százalék.

Egy 2015-os felmérésben 980 alkalmazottat kérdeztek meg, akik ezer főnél több embert foglalkoztató cégeknél dolgoztak, és az az eredmény született, hogy szembetűnő kapcsolat áll fenn az elismerés és a munkával való elégedettség között. Tízből hét dolgozó, aki rendszeresen részesül az elismerés valamilyen formájában, úgy nyilatkozott, hogy boldog a munkahelyén. Az elismerésben nem részesülő alkalmazottaknak csak 39 százaléka elégedett a munkájával. A gyakoriságnak itt is nagy szerepe van. Azon dolgozók nyolcvan százaléka, akik a felmérést megelőző egy hónapban elismerésben részesültek a kitűnően végzett munkájukért, úgy érzi, ki tud teljesedni a munkájában. Ez az arány nagyot zuhan az idő függvényében: 75% (az elmúlt egy-két hónapban részesült elismerésben), 71% (három-öt hónap), 69% (6-12 hónap), 51% (1-2 év), 42% (több mint 2 éve).

 

 

Ugyanez a kutatás azt is kimutatta, hogy egy új vezető azonnal jelentősen növelheti a munkával való elégedettséget – 31 százalékkal –, ha elismerésben részesíti azokat az alkalmazottakat, akiket a korábbi főnökeik soha nem tüntettek ki semmiért.

Az elismerés ráadásul nem csupán azokra van pozitív hatással, akiknek nagyra értékelték a munkáját, hanem a többi dolgozóra is, akik látják, hogy a befektetett energia elnyeri méltó jutalmát. Egy másik kutatásból kiderült, hogy amikor egy alkalmazott megkapja az év dolgozója díjat, az összes alkalmazott úgy érzi, hogy a cég törődik velük.

Az elismerés legalkalmasabb formája attól függ, a világ melyik részén működik a cég, derült ki egy kutatásból, amelyet a Harvard Business Review végzett pár éve háromszáz, kilenc országból származó dolgozó bevonásával. Ausztráliában és Nagy-Britanniában a dolgozók a nyilvános elismerést kedvelik leginkább, de kevesebb csinnadrattával, mint Amerikában. A japánok, a németek és a franciák a szűkebb körű kitüntetést szeretik, illetve ha a főnök négyszemközt mond nekik köszönetet. Indiában és Mexikóban viszont senki nem pirul bele, ha zenés-táncos mulatság keretében ismerik el a jól végzett munkáját.

A Harvard Business Review cikke nyomán.

 

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a
Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!

 

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen