Az álláskeresők csaknem fele emiatt nem kap munkát

szerző: Jobline
2013 július 10.

A CareerBuilder friss tanulmánya szerint 5 HR-esből ketten a közösségi médiában végeznek háttérellenőrzést a jelöltekről.

A CareerBuilder országos felmérése szerint a tavalyi 37 százalékról 39 százalékra nőtt azoknak a HR-eseknek a száma, akik a közösségi médiában is ellenőrzik a pályázót.

A felmérésben részt vevők 43 százaléka mondta azt, hogy már utasított el jelöltet azért, mert provokatív fényképeket, vagy rasszista, diszkriminatív bejegyzéseket találtak az illető oldalán.

A fastcompany.com viszont hozzáteszi, hogy az ilyen jellegű szűréseknél több buktató is lehet, ezért érdemes ezekre odafigyelni. Így például nem lehet figyelembe venni az így kapott olyan információkat, amik a jelölt vallására, származására vagy nemi identitására utalnak.

Érdemes ezen felül szem előtt tartani, hogy csak olyan információkat használhatnak fel a munkáltatók az elbírálás során, amik a pályázó nyilvános profilján vannak - tehát ha valaki a cégnél az adott személy ismerőse, akkor nem csinálhatja meg azt a munkáltató, hogy az ismerős profilján keresztül vizsgálják meg a jelöltet, ha az adatvédelmi beállításai szerint a megosztott információkhoz ismeretlen nem férhet hozzá.

hr  •  ellenőrzés  •  közösségi média  •  Facebook
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen