Felvételi 2013: ma van az utolsó nap a sorrendmódosításra

szerző: Jobline
2013 július 10.

Sokan tévhitre alapozzák a felsőoktatási jelentkezésükben kezdetben megjelölt helyek sorrendjének módosítását - mondta az Educatio Nonprofit Kft. munkatársa a Kossuth Rádióban.

Július 10-én, vagyis szerdán lejár a felsőoktatási sorrendmódosítás határideje – addig kérhetik az egyetemekre, főiskolákra felvételizők a már korábban megjelölt szakok rangsorának átrendezését.

Bukta Péter, a felvételi rendszert működtető Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. tájékoztatási irodavezető-helyettese elmondta, a sorrendet módosítók egyik nagy csoportját azok alkotják, akik miután megtudták az érettségi eredményeiket, úgy érzik, az összpontszámuk nem lesz elegendő az első helyeken megjelölt szakokra - számolt be a hirado.hu.  A Napközben keddi adásában nyilatkozó szakember szerint azonban nem biztos, hogy ez minden esetben jó döntés. A korábbi évek ponthatáraiból bizonyos következtetéseket ugyan le lehet vonni, de mindenképpen az a helyes stratégia, ha továbbra is azok a helyek maradnak elől, ahová a jelentkező a leginkább szeretne bekerülni – tette hozzá.

Az Országos Felsőoktatási Információs Központot magába olvasztó szervezet munkatársa hangsúlyozta, sajnos még mindig él az a tévhit, hogy a ponthatár megállapítása aszerint történik, hogy ki, hányadik helyen jelölte meg az adott intézményt. Az egyetemek, főiskolák azonban ez alapján nem tudnak mérlegelni, a ponthatárok egy bonyolult matematikai mátrix, illetve sok más összetevő alapján születnek meg. Nem egyszer előfordult a korábbi években, hogy a jelentkező, mivel úgy gondolta, hogy az általa leginkább kedvelt szakra nem kerülne be, hátrébb sorolta azt, majd a ponthatárok megállapítása után kiderült, hogy mégis bejutott volna. Ekkor azonban már késő volt számára, mert egy előrébb lévő jelentkezési helyén is elérte a szükséges pontszámot, így csak oda tudott beiratkozni. „Nem befolyásolja a jelentkezővel kapcsolatos döntést, hogy adott intézmény adott szakát hányadik helyen szerepelteti” – hívta fel ismételten a figyelmet.

Munkát keres? Iratkozzon fel Álláspostánkra!

egyetem  •  főiskola  •  sorrend  •  felsőoktatás  •  felvételi
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen