Meghökkentő hibák a CV írása során
Azt a szakemberek is aláírják, hogy egy-egy rendhagyó, kreatív önéletrajz felkelti az érdeklődést, de a pályázónak nagyon oda kell figyelnie, hogy az ne legyen ízléstelen, vagy giccses.
Egy HR-es azt mondta a Totaljobs-nak, hogy egyszer elég rendhagyó, kézzel írt önéletrazzal találkozott. Gyorsan hozzáteszi, hogy a kézzel írt CV, bár egyre inkább kezd kikopni, önmagában még nem lenne baj - de az említett jelentkező rúzzsal írta meg a sajátját. Hacsak nem ötletes a további körítés, és a kreatív iparba próbál valaki betörni, akkor ez abszolút öngól.
Egy másik szakember legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor egy jelölt egy zabpelyhes doboz hátuljára firkantott a CV-jét. Nos, őt sem vették fel.
Sokan pedig úgy gondolják, hogy egy-két "plusz" végzettség igen jól mutat az önéletrajzban, de aki ilyenekben hazudik, az pillanatok alatt lebukik. A cikk ír egy olyan pályázóról, aki azt hazudta, hogy híres politikusokkal és előadókkal, sztárokkal van napi kapcsolatban, de pechjére pillanatok alatt utánajártak és lebuktatták.
Egy másik toborzó egyszer egészen meghökkentő módon kapott meg egy önéletrajzot: az illető elénekelte neki azt, de volt olyan jelölt, aki galambbal küldte el a kézzel írott CV-jét. A kreatív önéletrajzokkal azonban csak óvatosan, tudni kell, mi az, ami még nem sok, illetve hogy mi az, ami abszolút nyerő ötlet.
A másik nagy hiba, amibe az álláskeresők hajlandók beleesni, az az, amikor túlságosan is cicomás CV-t hoznak össze. Nagy lehet a kísértés a színek és a betűtípusok keverésére, azonban ha valaki nem grafikus, vagy nem rendelkezik az ehhez szükséges tehetséggel, az ilyen CV-k sokszor inkább giccsesek, minthogy pozitívan figyelemfelkeltőek.
Így ha valaki híján van a kreativitásnak, inkább maradjon meg a hagyományos formulánál ahelyett, hogy vakon kísérletezik.