Nem attól lesz több a pénzünk, hogy régóta dolgozunk egy cégnél

szerző: Jobline
2013 augusztus 22.

Negyven-negyvenöt évesen keressük a legtöbbet - derül ki a Hay Group friss tanulmányából. A felmérés azt vizsgálta, hogy melyik életkorban van a legnagyobb esélyünk foglalkoztatottnak lenni Magyarországon, és mikor érjük el fizetésünk csúcspontját.

A Hay Group tanulmányának az a leglényegesebb megállapítása, hogy Magyarországon nem jellemző a szenioritásalapú bérezés, vagyis valaki pusztán azért, mert régóta dolgozik egy vállalatnál, nem kap egyre magasabb bért. Ezt bizonyítja az, hogyha minden munkavállalót egyben kezelünk, akkor negyven év körül található a fizetési görbe csúcspontja - publikálta a Figyelő.

Ugyanakkor, mint mindenütt, itt is léteznek kivételek. Vannak szervezetek, ahol, ha valaki hosszú évek óta van egy munkakörben, pusztán az évek száma miatt jóval nagyobb bérért végzi ugyanazt a munkát, mint az egy-két éve ott dolgozó kollégái. Bár a tanulmány erre nem tér ki, köztudott, hogy ilyen például az államigazgatás vagy azok a nagyvállalatok és óriáscégek, amelyek régebb óta vannak jelen, vagy épp egykori állami entitásokból alakultak át, azaz a munkavállalók érdekérvényesít.

Munkát keres? Iratkozzon fel Álláspostánkra!

 

Forrás: Stiller Ákos

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen