Optimisták a fiatal dolgozók
Azok a fiatal dolgozók, akik mostanában szerezték meg első, teljes munkaidős állásukat, jóval elégedettebbek és optimistábbak, mint idősebb társaik - írja a Yahoo.
Egy friss kutatás szerint jelentős különbség van a különböző életkorú dolgozók elégedettségi szintjei között. A 18-30 év közötti munkavállalók 62 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jól érzi magát a munkahelyén és optimista, míg idősebb kollégáiknak csupán a 48 százaléka osztotta ezt a véleményt - írja a Yahoo. A felmérésből az is kiderül, hogy az állásra rövid távon gondolnak a fiatalok, míg magát a karriert egy hosszabb távú lehetőségként élik meg.
A kutatásból az is megállapítható, hogy a megkérdezettek 42 százaléka nem foglalkozik különösebben azzal, mennyit keres, ha olyan munkát végeznek, amivel segítenek másoknak. Többen azt mondták, tanítanának, kutatnának, vagy sportolók lennének, míg 5 százalék azt mondta, fogalma sincs, mivel foglalkozna szívesen, 13 százaléknál pedig a pénz dominál.
A 18-30 közöttiek a válság és a nehézségek ellenére pozitívan látják a jövőjüket, míg az idősebbek ennél jóval pesszimistábbak.