Mennyi diákot vettek fel az ELTE BTK-ra?

szerző: Jobline
2013 szeptember 27.

A 2013-as felvételi eljárás lezárultával az ELTE Bölcsészettudományi Kara őrzi népszerűségét a továbbtanulni szándékozók körében.

A 2013-as felvételi eljárás és a pótfelvételi időszak lezárultával alap és mesterszakon összesen 1977 hallgató nyert felvételt az ELTE Bölcsészettudományi Karára.

Az alapképzésben (BA) és mesterképzésben (MA) az idén összesen 6479-en adták be jelentkezésüket az ELTE Bölcsészettudományi Karára. Ezen kívül a 2013/2014-es tanévben induló új, osztatlan tanárképzési szakokra is kiemelkedő számú jelentkezést adtak be a hallgató-jelöltek. A pótfelvételi eljárást követően 1446 alapszakos (BA) és 531 mesterszakos (MA) hallgató kezdheti el tanulmányait az ELTE BTK 59 BA szakirányának, vagy az 55 akkreditált mesterszak egyikén. Az osztatlan tanárképzésre is 285 hallgató nyert felvételt valamely a kar által indított középiskolai vagy általános iskolai tanárszakra - közölték. A tanári mesterszakos hallgatók közül 143 fő választotta az ELTE BTK-t alapkarának.

A hallgatók túlnyomó többsége, 1233 alapszakos (BA), és 489 mesterszakos (MA) hallgató államilag támogatott formában tanulhat szeptembertől, az osztatlan tanárképzés esetében pedig egy hallgató kivételével mindenki. A kar képzésében komoly szerepet játszó doktori képzésre pedig 219 hallgató nyert felvételt, amely a magyar bölcsészképzés tudományos utánpótlása szempontjából kiemelkedő jelentőségű.

A felvett alapszakos (BA) hallgatók pontszáma is kiemelkedően magas volt, a hallgatók 72 százaléka ért el 400 pontnál magasabb eredményt. Ezek az adatok továbbra is jól illusztrálják az ELTE BTK népszerűségét. A számok azt is bizonyítják, hogy az ELTE BTK-s diploma piaci körülmények között is versenyképesnek számít. Ezt az a tény is alátámasztja, hogy minden eddiginél több, közel 250 külföldi hallgató adta be jelentkezését a karra.

A Bölcsészettudományi Kar graduális (BA) és posztgraduális (MA, PhD) képzésre járó hallgatóinak 60-40 százalékos aránya világviszonylatban is rangosnak számít. A frissen felvett hallgatóink esetében ez az arány 62-38 százalékot tesz ki, tehát őrizzük a képzési struktúra alapvető erényeit. Hallgatóinak és oktatóinak kiválósága mellett ez is szerepet játszik abban, hogy a HVG-ben publikált hivatalos rangsorok szerint (Diploma 2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012 és 2013) immáron hetedik éve Magyarország 70 felsőoktatási intézménye 168 karának összesített rangsorában a kar az abszolút első helyet foglalja el.

Munkát keres? Iratkozzon fel Álláspostánkra!

bölcsész  •  felsőoktatás  •  felvételi  •  ELTE  •  felvételi 2013  •  ELTE BTK
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen