Banki mozgás: fontos pozícióváltozás történt

szerző: Jobline
2013 október 11.

A CIB anyabankja, az Intesa Sanpaolo bejelentése alapján Ignacio Jaquotot-t nevezték ki a Nemzetközi Leánybanki Divízió élére. A Divízió korábbi vezetője Marco Bolgiani egy nem mindennapi környezetben vezette sikeresen a területet.

Ignacio Jaquotot Spanyolországban, Zaragozaban született, diplomáját a madridi egyetemen szerezte. Korábban a bankcsoporton belül eddig is több fontos pozíciót töltött be, Európában és Dél-Amerikában is dolgozott. Ignacio Jaquotot új megbízatása előtt, 2005 márciusától előbb vezérigazgató-helyettesként, majd 2007-től vezérigazgatóként és igazgatósági elnökként irányította a szlovák VUB Bankot. Karrierje 1984-ben kezdődött az Intesa Sanpaolo Csoportnál, az akkori BCI madridi és barcelonai érdekeltségénél. Ezt követően hosszú éveken keresztül dél-amerikai pénzintézetek tanácsadójaként és vezetőjeként tevékenykedett és ezen idő alatt különböző társadalmi és szakmai szervezetek tagjává is vált.

Marco Bolgiani egy évvel ezelőtt csatlakozott az Intesa Sanpaolohoz azzal a feladattal, hogy a Nemzetközi Leánybanki Divíziót vezesse. Korábban az Unicreditnél dolgozott vezető pozíciókat betöltve, elsősorban a privátbanki és a globális banki tranzakciókat kezelő üzletágakban. Marco Bolgiani banki pályafutását a Citibanknál kezdte, majd az Eptaconsors vezérigazgatói pozícióját töltötte be.

Carlo Messina, az Intesa Sanpaolo vezérigazgatója megköszönte az elkötelezett és szenvedélyes munkát Bolgiani úrnak, amivel egy különösen nehéz és eseménydús időszakban vezette a területet és ért el sikereket; egyben köszöntötte Ignacio Jaquotot urat a Nemzetközi Leánybanki Divízió élén: „A bankcsoporton belül korábban szerzett tapasztalatokkal valamint a komoly nemzetközi kitekintéssel rendelkező Ignacio Jaquotot ideális választás a Nemzetközi Leánybanki Divízió élére. Biztosak vagyunk benne, hogy a nemzetközi tevékenységünk friss lendületet és erőt kap majd az ő hozzájárulásával.” – tette hozzá a szakember.

vezető  •  bank  •  CIB
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen