A főnök lehet minden stressz forrása

szerző: Jobline
2013 október 29. Szóljon hozzá

A terhelés csökkentése nem mérsékli a munkahelyi depresszió kockázatát, ugyanis azért a rossz főnök a felelős – írja az Index dán kutatókra hivatkozva.

Nem a túlterheltséget, hanem az igazságtalan főnököt teszik felelőssé dán kutatók a munkahelyi depresszióért. A kutatásban a legnagyobb stresszfaktornak nem a feladatok nyomása, hanem a főnök személye bizonyult – számolt be az Index.

Töltse le a Jobline alkalmazását telefonjára!

Az Aarhus Egyetem kutatói kérdőívek és interjúk alapján azt térképezték fel, hogy mekkora igazságtalanságnak vannak kitéve a munkavállalók, az eredmények pedig összefüggtek a depresszió szintjével.

A munkatársak nyálából megállapították kortizol nevű stresszhormon szintjét is. Ezt a hormont korábban a munkahelyi nyomáson keresztül a depresszió kialakulásával hozták összefüggésbe, most viszont azt látták a tudósok, hogy akiknél magasabb volt, azoknál kisebb a klinikai depresszió kockázata.

A tartósan magas kortizolszinttel kapcsolatban azonban bántalmazott gyerekek esetében már megállapították, hogy roncsolja a memóriát és a tanulási nehézséget okoz, tehát a dolgozók szélsőséges stressz alatt tartását továbbra sem javasolnák senkinek. Ön szerint mi minden okozza a munkahelyi stresszt? Írja meg kommentben!

Ha tetszett a cikk, lájkolja a Jobline Facebook-oldalát!

stressz  •  főnök  •  munkahely  •  depresszió  •  munkahelyi stressz
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen
Hozzászólások (0)