Kiderült, mire vágynak a pályakezdők

szerző: Jobline
2013 október 30. Szóljon hozzá

A Coaching Team kezdeményezésére, Lerf Andrea vezetésével és független szakértők (dr. Bernschütz Mária és Klaba Márk) bevonásával egy 499 fős mintavételű on-line kutatás készült 2013 őszén, amelyben fiatalokat (1982-1995 között születettek), az úgynevezett Y generáció képviselőit kérdezték meg a munkavállalással kapcsolatos témákról. A kérdések között szerepelt többek között, hogy milyennek látják magukat, miként képzelik el saját álompozíciójukat, mi alapján választanak munkahelyet, hogyan látják az Y-os vezetőket, miben és milyen formában szeretnének fejlődni.

Általánosságban a fiatalok úgy érzik, hogy ma Magyarországon az Y generációs munkavállalók megítélése semleges, azaz se nem jobb, kedvezőbb, se nem rosszabb, mint a többi korosztályé.

Viszont arra a kérdésre, hogy a cégek kultúrája mennyiben támogatja a fiatalokat, már inkább a pozitívabb irányba fordultak az eredmények.

Így látják magukat a fiatalok

A kutatás eredményei beigazolták eredeti hipotézist, mely szerint ez a korosztály jól akarja érezni magát a munkahelyén. Számukra fontos, hogy az ne csupán egy hely legyen, ahova bejárnak, mert muszáj. Olyan helyen szeretnének dolgozni, ahol azon kívül, hogy értelmes dolgokkal foglalkoznak, még jó is ott lenni. Ehhez kapcsolódik, hogy a munkavégzés során igénylik a szabadságot, a szabad kezet. Azonban az is kiderült, hogy igenis kedvelik, és tisztelik, ha egy nagy tudású, tapasztalatú kollégával tudnak együtt dolgozni, hiszen számukra nem a kor, hanem a szaktudás jelent elismerést. Azt nézik, hogy ki mit ért el, ki mit tett le az asztalra, nem azt, hogy ki milyen idős vagy hány évet töltött már el az adott cégnél.

Töltse le a Jobline alkalmazását telefonjára!

Szívesen dolgoznak csapatban, hiszen már az iskolákban is megtanulták, kipróbálták a csapatmunkát, így kényelmesen és szívesen dolgoznak ilyen felállásban. Előnyben részesítik a kihívást jelentő munkákat, ahol megmutathatják mit tudnak. Nagy az információéhségük, és magas szintűnek ítélik meg a számítógépes ismeretüket. Igénylik a visszajelzéseket, és erős bennük a megfelelési vágy, szeretik a precíz kommunikációt, sőt amennyiben indokolt, akkor felvállalják a konfliktusokat is. Ha úgy érzik, hogy nincsenek a helyükön, vagy nem látják a számukra megfelelő karrier lehetőséget, akkor könnyen váltanak munkahelyet, bevállalva ezzel akár a munkanélküliséget is.

A Prezi budapesti irodája - itt is szívesen dolgoznának a fiatalok
A Prezi budapesti irodája - itt is szívesen dolgoznának a fiatalok

Ezt a korosztályt különösen jellemzi a türelmetlenség, mind a szakmai „beérés”, előrelépés terén, mind az anyagi juttatások tekintetében, mind a munkavégzéssel kapcsolatban. Ez azzal is magyarázható, hogy ők egy rendkívül felgyorsult világ gyermekei, számukra az internet közelsége (főként az okos telefonokkal a zsebükben) minden kérdésre szinte azonnali választ eredményez. A munkahelyen azt látják, hogy naprakész friss tudással érkeznek, tisztában vannak az értékeikkel, el tudják látni a magasabb szinten dolgozók feladatait is (amit, valljunk be gyakran ki is használnak a cégek), és ők türelmetlenek, hogy megkapják a magasabb pozíciót, a magasabb fizetést, jobb juttatásokat, és így hamar feloldódik bennük az alázat a munka iránt.

Érdekes, hogy saját meglátásuk szerint könnyen motiválhatóak, a HR szakemberek viszont pont ellenkezőleg, inkább nehézségként élik meg a fiatalok motiválását.

Mi a fontos számukra a munkahely választásnál?

Első helyen az anyagiak szerepelnek, ebből is az alapbér nagysága, majd közvetlenül utána az egyéb kiegészítő juttatások. Szinte ugyanilyen fontos számukra azonban a csapat, ahol dolgoznak, hogy az felszabadult, vidám közeg vegye őket körül. Tehát itt is visszaköszön, hogy nagyon nem mindegy számukra, hogy hol és kikkel dolgoznak együtt. Fiatal munkavállalók esetén talán nem meglepő, hogy a karrierlehetőségek is elől helyezkednek el a preferenciaskálán.
 
A változatos feladatokat igénylik – természetesen külön öröm számukra, ha ehhez teret és szabad kezet is kapnak. Viszont a tapasztalat szakértő munkatársakkal való együttműködés szintén lényeges nekik. És ha mindezt laza, kötetlen hangnemben tudják megvalósítani, akkor a munkahely legfontosabb kritériumai meg is valósultak a szemükben. Az, hogy jól felszerelt, esztétikus környezetben dolgozzanak fontosabb számukra, mint a cég hírneve, ismertsége. A google-stílusú munkahelyek nagy hatással vannak rájuk.

Álompozíció

35%-uk külföldön képzeli el a számára ideális álompozíciót, jellemzően USA és Németország a két leggyakoribb célország, de Anglia, Svájc, Ausztria és Ausztrália is sokszor említett. A két legnépszerűbb pozíció a saját cég vezetőjeként dolgozni, illetve egy multinacionális cégnél alkalmazottként tevékenykedni.

Munkát keres? Iratkozzon fel Álláspostánkra!

25%-uk úgy gondolja, hogy 3 éven belül el is éri saját kitűzött célját, összesen 60%-uk mondta, hogy maximum 5 évet ad magának ehhez. A generáció türelmetlensége tehát itt is megmutatkozott.

Számukra a TOP cégek:

A felmérésben megkérdezték, hogy melyek lennének azok a cégek, amelyben szívesen dolgoznának. A legnépszerűbb a Google. Második helyen a MOL végzett, harmadik helyen a BIG4, amennyiben egybe számítjuk a négy céget, ha külön vesszük őket, akkor a Telekom. A legnépszerűbb cégek között szerepeltek még: Vodafone, IBM, Prezi, Bosch, Coca-Cola, Mercedes, Microsoft és a saját vállalkozás, mint külön kategória.

Ha tetszett a cikk, lájkolja a Jobline Facebook-oldalát!

pályakezdő  •  álommunka  •  cég
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen
Hozzászólások (0)