Vasárnapi munkavégzés: akkor most jár a pótlék vagy nem?

szerző: Jobline
2013 november 26. Szóljon hozzá

Futótűzként terjedt a hír a hétvégén a Kúria precedens értékűnek minősített döntéséről, miszerint nem jár bérpótlék a plázák alkalmazottainak a vasárnapi munkavégzésük után. Néhány, nem elhanyagolható körülmény mégis árnyalja a Kúria döntéséből levonható következtetéseket. Így kiemelkedően fontos az a tény, hogy az eset 2010-es, és ezért a korábbi Munka törvénykönyve (Mt.) rendelkezései szerint kellett megítélni, közben pedig 2012. július 1-én új jogszabály lépett hatályba. Ráadásul éppen ezek a rendelkezések már a Kúria döntésének meghozatalát követően is módosultak 2013. augusztus 1-én - közölte dr. Fésü Gizella, a .D.A.S. Jogszerviz szakértője a Jobline.hu-val.

A hírek hátterében álló kúriai döntés lényege, hogy megállapításai szerint az egyik fővárosi bevásárlóközpontban található ruházati üzlet az elmúlt évek során a vásárlási szokások lényeges átalakulása folytán vasárnap rendeltetése folytán működőnek minősül, így a vasárnapra eső munkavégzés nem tilos, az rendes munkaidőnek minősül. A legfontosabb eleme pedig, hogy a korábbi Mt.-n alapuló következtetése szerint a rendes munkaidőben végzett munka esetén vasárnapi pótlék a munkavállalóknak a rendes munkabérén felül nem jár - nyilatkozta dr. Fésü Gizella, a D.A.S. Jogszerviz szakértője.

Töltse le a Jobline alkalmazását telefonjára!

A döntés alapján elmondható, hogy a vasárnap megítélése a plázákban dolgozók számára éppen olyan, mint a hét többi napja, mintha pl. hétfőről lenne szó. Nem érvényesül esetükben a vasárnap pihenőnap jellege, amikor lehetőség szerint a család minden tagja megpihen, és ha tehetik, ezt az időt együtt töltik. Aki ezen a napon mégis dolgozik, nem illeti meg kompenzáció vasárnapi pótlék formájában.

Helytállónak minősülhet a döntés az eset időpontjában hatályos jogszabályok és a kialakult vásárlási szokások alapján. Időközben azonban nemcsak új munkajogi kódexünk van, hanem már módosult is a szabályozás - tette hozzá dr. Fésü Gizella. Igaz ugyan, hogy a Kúriának született egy ilyen döntése, azonban az napjainkban, a hatályos jogszabályok alapján már nem alkalmazható (a Kúria a hírekre reagálva ki is adott egy közleményt).

Munkát keres? Iratkozzon fel Álláspostánkra!

A D.A.S. Jogszerviz szakértője szerint igenis jár a vasárnapi pótlék a plázák dolgozóinak. Köszönhető ez az új Munka törvénykönyvének és a jogszabály ez év augusztusi módosításának, miszerint vasárnapra ugyan beosztható rendes munkaidőben, aki bevásárlóközpontban dolgozik, azonban az 50 százalékos vasárnapi pótlék jár neki. Mindez megilleti plusz juttatásként akkor is, ha a munkavégzés már rendkívüli munkaidőnek minősül (mert pl. a rendes munkaidőn felül aznap még túlórát is elrendelt a munkáltató). Utóbbi esetben a munkavállalónak jár az 50 %-os pótlék a túlmunkáért, és az 50 százalékos vasárnapi pótlék is megilleti, mindez a rendes munkabérén felül. Ha pedig ezen a napon pihenne (pihenőnapja lenne), mégis túlórát rendelt el a munkáltató, akkor az őt megillető túlóra pótlék 100 százalék, és ezen felül még a vasárnapi 50 százalékos pótlék is megfizetendő részére.

Ha tetszett a cikk, lájkolja a Jobline Facebook-oldalát!

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen
Hozzászólások (0)