Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása: sokan nincsenek tisztában a lehetőségekkel

szerző: Jobline
2013 december 03. Szóljon hozzá

Megrendezték az első olyan állásbörzét Magyarországon a fővárosi Dürer Rendezvényházban, ami kifejezetten a megváltozott munkaképességűeknek szólt. Cégeket és álláskeresőket kérdeztünk a lehetőségekről, tapasztalatokról.

Ferenc masszázst ajánl irodai dolgozók számára. Ő már lassan 10 éve ezzel foglalkozik, mint mondja, látássérültként kevés a lehetőség, így szó szerint kézzel fogható alkalom volt, hogy ezzel foglalkozzon.

Azt is elmondta, hogy a legtöbb cégnél nem tudják, hogyha őt alkalmaznák, mint csökkentett munkaképességűt, akkor a bérére akár állami támogatást is kérhetnének. „Nagyon sokszor egyáltalán nincs erről a lehetőségről információjuk, volt, hogy visszakérdeztek, kihez kell ilyen esetben fordulni” – mesélte. Hozzátette, hogy az alapvető dolgokkal sokszor egyik oldal sincs tisztában, neki is folyamatosan frissítenie kell a tudását, hogy milyen lehetőségek vannak ezen a téren.

Töltse le a Jobline alkalmazását telefonjára!

Az IBM a budapesti iroda üzleti kiszolgáló központjához toborzott, mesélte a cég képviseletében Desits Mariann. Nincsenek olyan ajánlatok, amik csakis és kizárólag a megváltozott munkaképességűeknek szólnának, tehát sem pozitív sem negatív irányban nincsenek megkülönböztetések - mondta. A minimum elvárás legalább az angol középszintű nyelvtudás. A cégnél most is dolgoznak már csökkentett munkaképességűek, akikkel nagyon meg vannak elégedve – tette hozzá Desits Mariann.

Esélyegyenlőség a Mekinél

Konkrét állásajánlatokkal érkeztek, alapvetően éttermi dolgozókat kerestek a McDonald's-hoz. Ezen felül van egy külső vezetőképző programjuk, amire szintén várják a megváltozott munkaképességűek jelentkezését –árulta el Bonnyai Vivien, a McDonald’s HR managere. A cég világszinten komolyan foglalkozik egyébként a témával, hiszen ez náluk elvárás, hogy a társadalmi felelősségvállalásban aktívak legyenek. Így a Magyarországon lévő közel 100 éttermükben több mint száz megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztatnak, akik ugyanolyan, teljes értékű tagjai a csapatnak, mint bárki más. „Mi erre nagyon büszkék vagyunk, hogy nyílt és befogadó munkahely vagyunk” – tette hozzá.

Munkát keres? Iratkozzon fel Álláspostánkra!

Egyébként 2006 óta vannak megváltozott munkaképességű munkavállalók a cégnél, és létszámbővítésre a jövőben is látnak lehetőséget. „Az esélyegyenlőség nyilván összetett témakör, nemcsak a gyakorlati kivitelezése, hanem ennek van egy elméleti vonulata, ami azt jelenti, hogy vannak belső képzéseink, amiken tanfolyamok keretein belül oktatjuk a munkavállalóinkat, hogy a cég szempontjából mit is takar az esélyegyenlőség, mik a cég irányelvei, és ezeket próbáljuk az egész rendszer számára egyértelművé, világossá tenni. Ennek természetesen része a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának a stratégiája is” – tudtuk meg Koré Ágnestől, a McDonald’s esélyegyenlőségi referensétől. Hozzátette, hogy fontos, hogy akik az éttermekben dolgoznak, ők is lássák, hogy a cégnek ez a törekvése hogyan is valósul meg.

A McDonald’s a vidéki éttermeit is igyekszik támogatni, több civil szervezettel, alapítvánnyal is kapcsolatban vannak, az ő segítségükkel is keresik azokat a munkavállalókat, akikkel együtt tudnak dolgozni.

„Megvannak a törekvések, de ennek a területnek azért vannak nehézségei” – mondta. A cég vezetői oldaláról fontos, hogy meglegyen az elhatározás, emellett fel kell készíteni az éttermeket, a csapatot a befogadásra. Újra kellett gondolni a jól behatárolt munkaköröket is, erre kitaláltak egy úgynevezett „érzékenyítő programot”. Ezt a programot a Salva Vita Alapítvánnyal karöltve dolgozták ki és alkalmazzák, akik segítettek abban, hogy a megváltozott munkaképességű dolgozók kevésbé megszokott élethelyzetekbe kerülhetnek, hiszen például a „másságuk” miatt lehet bennük egy félelem, amit kezelni kell.

A megváltozott munkaképességű dolgozóknak lehetőséget biztosítanak arra, hogy részmunkaidőben foglalkoztassák őket, valamint figyelembe veszik, hogy az egyén milyen feladatokat tud ellátni. Ha például a meglévő három területből (kiszolgálás, konyha, tisztántartás) valaki csak egyet tud elvégezni, de abban az egyben erős, akkor ebben gondolkoznak, és nem erőltetik a többi területet, tehát megvan a rugalmasság a McDonald’s felől.

Nagy a verseny

A kerekesszékes Évának két felsőfokú végzettsége is van, de hamarosan megszerzi a harmadikat is. A mostani börzés elsősorban adminisztratív, ügyfélszolgálati, kapcsolattartói pozíciókra vadászott. Éva elmondta, hogy a piac nyíltságát mutatja, hogy a megváltozott munkaképességűek között is komoly verseny van egy-egy álláslehetőségért. „Nem tudom, mennyire tendencia a megváltozott munkaképességűek között a felsőfokú végzettség, de úgy gondolom, már mindenki törekszik arra, hogy a lehetőségeihez mérten mindenki szerezzen egy diplomát. Az is tény emellett, hogy nekünk is folyamatosan képezni kell magunkat” – mesélte.

Hozzátette, hogy tapasztalatai alapján a cégek is kezdenek „ráérezni”, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállalók is a saját lehetőségeikhez mérten a legjobbat hozzák ki magukból. Szerinte ha a vállalatok megtapasztalják azt, hogyan tud egy megváltozott munkaképességű munkavállaló dolgozni, és „oda tudja magát tenni”, mint egy bármelyik másik ember, akire lehet is számítani, akkor egyre inkább nyitottak lesznek feléjük.

Ha tetszett a cikk, lájkolja a Jobline Facebook-oldalát!

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen
Hozzászólások (0)