Óriási volt a verseny az NNG-nél

szerző: Jobline
2013 december 10. Szóljon hozzá

Hatalmas csatával zárult az NNG C++ Grand Prix programozói versenye december 7-én a szoftverfejlesztő cég budapesti székházában.

A selejtezőkön elindult, összesen mintegy háromszáz kódolóból nyolc diák- és hat szenior csapat jutott a döntőbe, hogy végül az NNG programozói által készített feladványon mérjék össze tudásukat. Az első helyet a verseny legfiatalabbjaiból álló Calmare csapat szerezte meg. (IT/Telekommunikáció állásajánlatainkat itt böngészheti át)

Az ország legtehetségesebb C++ programozóit invitálta tudásuk összemérésére az iGO Navigációt fejlesztő, budapesti székhelyű NNG Kft. A világ legnagyobb autómárkáinak navigációs beszállítójának a versennyel nem titkolt célja, hogy minden évben megtalálja a magyar piac legjobb kódolóit.

Töltse le a Jobline alkalmazását telefonjára!

Idén a 288 jelentkezőből alkotott 96 csapatból az előselejtezőt követően végül 42 fő, összesen 14 team maradt állva. Nyolc diák és hat szenior csapat versenyzett a döntőben, hogy kiderítsék, melyikük a legjobb a számítógépes algoritmusok világában.

Hatalmas küzdelemben végül a legfiatalabbakból álló Calmare csapat által írt kliens diadalmaskodott a C++ Grand Prix programozói versenyen. (Állásinterjú az NNG-nél: a részleteket ide kattintva olvashatja el)

Munkát keres? Iratkozzon fel Álláspostánkra!

„Számtalan dolgot ki tudtunk volna hozni még a feladatokból, elég feszített volt a tempó. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy egyedi algoritmusokat kellett írnunk, egy kicsit előre olvasva a többiek fejében”- mondta el a győztes csapat.

A döntőben 13 másik csapatot maga mögé utasító Calmare tagjai a 2014-es barcelonai Mobile World Congress konferencián való részvételre is jogot nyertek.

A versennyel kapcsolatban Magyari Andrea, az NNG HR igazgatója elmondta: „Örülünk, hogy versenyünkön összesen közel 300 programozó vett részt, juniorok és tapasztaltabbak egyaránt. Kiemelkedő volt a teljesítmény, amit a csapatok mind a selejtezők, mind a döntő során mutattak és számos kiváló tehetséget ismerhettünk meg. Közülük terveink szerint többen az NNG-nél folytatják majd pályájukat. Ha a hazai programozói utánpótlásra sokszor rá is mondják, hogy létszámban nehezen tud lépést tartani a piaci igényekkel, minőségben azonban biztosan a világ élvonalában vagyunk – ez most is bebizonyosodott” – tette hozzá Magyari Andrea.

Ha tetszett a cikk, lájkolja a Jobline Facebook-oldalát!

IT  •  verseny  •  NNG  •  programozó
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen
Hozzászólások (0)