Az olvasó kérdez: "Mihez kezdjek, ha hátrányos megkülönböztetés ért?"

szerző: Jobline
2013 december 11. Szóljon hozzá

"Jelentkeztem egy állásra, és úgy érzem, teljesen megfeleltem minden feltételnek, az állásinterjú is jól sikerült. Végül mégsem engem választottak ki, és szerintem ehhez közrejátszott az életkorom is - talán túl idős vagyok? Hova fordulhatok ilyenkor jogorvoslatért?" - kérdezi olvasónk. A D.A.S. Jogszerviz szakértője, dr. Fésü Gizella válaszolt.

Sajnos nem ritka, hogy a munkaadó már az önéletrajzok közötti szemezgetésnél az életkor alapján választja ki azokat, akiket személyes interjúra behív, vagy noha behívja a pályázót, azonban már az interjún érzékelteti, hogy a pályázó bizony túlkoros. Ennek bizonyítása nem lenne könnyű, itt azonban - az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt- a labda a munkáltató térfelén lesz. Éppen ezért az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz történő bejelentést javaslom - közölte dr. Fésü Gizella, a D.A.S. Jogszerviz szakértője.

A legfontosabb ugyanis, hogy a jogszabály alapján a hatósághoz történő bejelentést követően a munkáltató kötelezettsége annak részletes, objektív tényeken alapuló bizonyítása (kimentés), hogy a kérelmező védett tulajdonsága (jelen esetben életkora), valamint sérelme között (elutasított pályázat) ok-okozati összefüggés nem áll fenn. Ami igencsak nehéz - tette hozzá dr. Fésü Gizella.

A hatóságnál a témában az elmúlt években több pozitív döntés is született. Kiindulásnak jó lehet, ha valakinek az ismerőse az adott cégnél dolgozik, és a munkaadónál irányadó standardokat ismeri (pl. nem alkalmaznak 40 felettieket). A hatóság a szükséges információkat az adott kiválasztási folyamatról bekérheti. Ha az adott munkáltató magát kimenteni nem tudja (nem tud ésszerű indokot hozni a kor alapján történő megkülönböztetés indokául), a felelőssége megállapítható.

A D.A.S Jogszerviz szakértője szerint könnyebb a bizonyítás, ha egy cég írásban (e-mailben) azt válaszolja a pályázatra, hogy a pályázó életkora miatt nem tudnak a pályázatával foglalkozni, noha az álláskiírásban életkori megkötés nem szerepelt és ennek objektív indokát nem tudják igazolni. Előfordult az is, hogy a hatóság tesztet végzett, és az adott munkáltatónál próbahívást eszközölt (pl. a telefonos jelentkezés esetén az életkor közlését követő vonalbontás, vagy az "akkor nem" válasz nehezen védhető).

Kimentheti magát a munkáltató, ha valóban tudja bizonyítani, hogy miért volt indokolt pl. egy diákot választani a középkorú pályázó helyett. Ilyen lehet, ha valaki egy meg sem hirdetett árufeltöltői pozícióra jelentkezik a karácsonyi időszakban, és a munkáltató néhány hétre inkább diákokat alkalmaz, mindezt azzal indokolva, hogy tapasztalatai alapján erre a rövidebb, karácsony körüli időszakra inkább a diákok találják meg a számításukat. Ha tetszett a cikk, lájkolja a Jobline Facebook-oldalát!

Munkajogi kérdése van? Írja meg nekünk a [email protected] - ra, vagy küldje el üzenetben a Facebookon!

Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy mivel minden jogeset teljesen egyedi, ezért a fentebb olvasottak nem minősülnek jogi tanácsadásnak.

Korábban megjelent cikkeink:

Az olvasó kérdez: pszichológiai teszt az állásinterjún?


Az olvasó kérdez: "Szakíts, ha bírsz!"

Az olvasó kérdez: Követheti a felmondást újabb próbaidő?

Az olvasó kérdez: "mikor szabadulhatok a munkahelyemről?"

Az olvasó kérdez: "jogos, ha nem vesznek vissza részmunkaidősként?"

Az olvasó kérdez: mi lesz a kismama fizetésével visszatérés után?

Az olvasó kérdez: "megkapom valahonnan a fizetésem?

Az olvasó kérdez: "Kötelező a csapatépítő tréning?"

Az olvasó kérdez: "nem vagyok bejelentve, nekem ebből bajom lehet?"

Az olvasó kérdez: "jóval kevesebb bért ajánlottak"

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen
Hozzászólások (0)