„Ma már a szülők nagy része tépné a haját…” – interjú Bánki Tamással

szerző: Dóczi Ildikó
2014 március 14. Szóljon hozzá

Az internet: körbevesz minket, mindenhol ott van a zsebünktől az ágyunkig, a munkahelyünktől a kórházig. Ha valaki gondol egyet és néhány napra kizárja az életéből az internetet, gyakran úgy érzi, hogy internet nélkül mindenről lemarad és róla sem tud meg senki semmit. De azért bőven vannak előnyök is. Ez a cikk azonban nem az internetről szól, hanem Bánki Tamás, LinkedIn szakértőről.

Csak hogy gyakorlati példával éljünk az internet hasznosságát illetőleg, Tamás bokája kibicsaklott a személyes találkozó előtt, így online kellett beszélgetnünk. A LinkedIn szakértő neve sokaknak nem ismeretlen, de kevesen ismerik karrierjét és igencsak humoros oldalát.

Jobline: Hogyan alakultak tinédzser és fiatal felnőtt éveid?

Bánki Tamás: Ma már a szülők nagy része tépné a haját a kezdeti szárnypróbálgatásaim kapcsán, ugyanis érettségi után nem mentem egyből továbbtanulni, hanem helyette világot láttam. 1989-90-ben Izraelben éltem, később pedig, 1999-ben a Pécsi Egyetemen diplomáztam művelődésszervezőként, majd a Kele & Klausman Reklámügynökségnél dolgoztam. 2000-ben pedig Dublinba költöztem egy időre.

Töltse le a Jobline alkalmazását telefonjára!

Jobline: Külföldön mivel telt az idő?

Bánki Tamás: Mint minden (mai) fiatal, én is azt csináltam, amire lehetőségem volt, nagy karriert nem építettem: mosogattam és takarítottam, megkerestem az önellátáshoz szükséges pénzt. Bár egyiket sem tartom rossznak, mégis büszkébb vagyok az írországi ottlétemre, ahol szerveztem két magyar filmfesztivált. 2001-ben és 2003-ban is összehoztam a dublini Magyar Filmhetet, ahol válogatott magyar filmeket mutattunk be az értő ír közönségnek. Az akkor még wiw néven futó iwiwnek köszönhetően pedig megismerkedtem egy Párizsban élő magyar lánnyal, és a segítségével ott is szerveztem egy magyar filmhetet.

A Bánki Tamással készült, szakmai interjúnkat olvassa el ide kattintva.

Jobline: Ilyen siker mellett, hogy hogy Magyarország mellett döntöttél?

Bánki Tamás: Egészen egyszerű az ok, nagyon nagy honvágyam volt. Nem éreztem, hogy ott szeretnék karriert építeni. Ma már maximum Bécsig mennék.

Jobline: Itthon hogyan alakult a karriered?

Bánki Tamás: Tanulás mellett mindig dolgoztam. 2007-től egy innovációs marketing cégnél voltam irodavezető, itt ismerkedtem meg először a LinkedInnel. Közben nagyon sok mindent kipróbáltam, a vevőszolgálattól a Holokauszt Emlékközpontig – eléggé cikk-cakkos a karrierem, volt, hogy sokáig nem is volt semmi. Aztán egyszer csak lehetőséget kaptam, hogy a Bautrendnél tartalomfelelősként dolgozzak.

Jobline: Hogyan kerültél kapcsolatba a social mediaval?

Bánki Tamás: Tartalommarketing eszközként kezdtem el használni a különböző felületeket: megismertem a Facebookot, a Twittert, az iwiwet és többek között a LinkedInt is. Eléggé elmélyültem a témában, és már akkor rájöttem, hogy nekem a LinkedIn sokkal használhatóbb, mint a többi.

Munkát keres? Iratkozzon fel Álláspostánkra!

Jobline: Ennek hallatán mindenki azt gondolná, hogy social media menedzseri szintig sikerült feltornáznod magad. Valóban így történt?

Bánki Tamás: Nem éppen - miután elmentem a Bautrendtől, számos önéletrajzot küldtem a munkaadóknak. Sajnos azonban sehonnan sem kaptam pozitív visszajelzéseket, ráadásul, bevallom őszintén, sosem értettem a motivációs levelek szerepét, hiszen honnan is tudhatná az ember, hogy mit fog szeretni a leendő munkakörében?! Például megfogalmazhatom, hogy social media szakember szeretnék lenni, de mi van, ha a leendő főnököm nem ezeket az elvárásokat támasztja felém?! Így alakult, hogy ma már azt vallom, ha az önéletrajzom felkeltette az érdeklődést, akkor úgy is utánam járnak. A LinkedInen van az úgy nevezett „Summary”, azaz Összefoglalás, amit az életünk legjobb motivációs levelének hívok.

Jobline: Akkor így jött a LinkedIn a képbe?

Bánki Tamás: Részben: mint említettem, már korábban megismerkedtem a rendszerrel, 2007-ben lettem tagja. A TEDxDanubia első rendezvényén már ezeket a social media felületeket használtam kommunikációs csatornaként. Ekkor lettem a TEDxDanubia hivatalos tweeterje, és azóta is én vagyok az egyetlen, akinek megengedik, hogy nyitott laptoppal üljön bent az előadásokon. A második TEDx kommunikációs csapatából hívtak meg először, hogy tartsak LinkedIn képzést a Kürt Akadémia Networks Online Kommunikációs képzésén. (A HVG is szervez TEDx konferenciát, olvassa el ezt a beszámolót)

Jobline: Akkor ez volt végül a várt páli fordulat, amikor social media szakember lettél. Hogyan alakul mostanában az életed?

Bánki Tamás: Igen, nagyjából ekkortól tartok képzéseket. Persze mindemellett a szakmán belül is építgetem a karrierem: a LinkedIn szerintem egy óriási lehetőség. A vállalattal elég változatos a kapcsolatom, egy lengyel cégen és egy San Fransisco-ban élő magyar lányon keresztül tudom tartani velük a kapcsolatot. Mindemellett nem rég jelent meg a könyvem, és természetesen LinkedIn képzéseket is folyamatosan tartok.

Jobline: Hol és hogyan találkozhatnak veled az emberek?

Bánki Tamás: Legtöbbször a villamoson, de természetesen a képzéseimen, és meghívott előadóként különböző workshopokon és előadásokon, illetve a blog.hu oldalakon is.

Ha tetszett a cikk, lájkolja a Jobline Facebook-oldalát!

interjú  •  LinkedIn  •  Bánki Tamás
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen
Hozzászólások (0)