A nagy karrierdilemma: csináld, amiért lelkesedsz, vagy légy realista?
Találd meg a szenvedélyed! – az angol mondás kissé suta tükörfordítása teljesen meggyökerezett a magyar nyelvben is, pedig mire megszoktuk, lehet, hogy lassan már el is felejthetjük.
Karriertanácsadók és önmegvalósító milliárdosok hosszú ideje azt mondogatják, mindenki találja meg azt a munkát, amit szenvedélyesen szeret, vesse bele magát, s így a siker mellett a boldogságot is megleli. Mostanában azonban más hangok is hallatszanak.
Miért kell megtalálnom a szenvedélyem?
A szenvedélykereső jó tanáccsal az egyik gond az, hogy aki nem találja meg, amit a szenvedélyének gondolhat, kudarcként élheti meg a dolgot. Bezzeg Bill Gates és Mark Zuckerberg megtalálta, elképesztő módon meg is gazdagodott belőle, én meg itt ülök egy zajos irodában, és adatbázisokat kezelek – gondolhatja egy ilyen frusztrált átlagember. Az efféle összehasonlításoknak persze semmi értelme, mindenkinek a maga lehetőségei szerint kell boldogulnia és a saját értékrendjének kell megfelelnie. Ha valaki nem szeret adatbázisokat kezelni, keresse meg, amit szívesebben csinálna, de ez még mindig nem kell, hogy feltétlenül a szenvedélye legyen.
A széles skála
A kérdést úgy is meg lehet közelíti, hogy a munkához való hozzáállásunkat egy széles skálán képzeljük el. Az egyik végén az „utálom a munkámat” attitűd szerepel, a másik végletet az „imádom a munkámat” életérzés képviseli. A legtöbb ember munkához való viszonya valahol a két véglet között helyezhető el. Amikor valaki a karrierlehetőségeit latolgatja, helyesen teszi, ha képzeletben megpróbálja elhelyezni magát ezen a skálán. A munkámért akarok élni, vagy megelégszem olyan munkával is, amiből megélhetek? Az utóbbi esettel nincsen semmi baj. Teljesen rendben van, ha nem a munka képviseli a legfontosabb értéket az életünkben, hanem mondjuk a család, a hit, a közösségért végzett tevékenység vagy a művészet. Nagyszerű dolog, ha a kettő – a munka és a legfontosabbnak tartott érték – fedésben van egymással, de ezt viszonylag kevesen engedhetik meg maguknak, vagy kevés embernek van olyan szerencséje, hogy eljön az életében a pillanat, amikor ebbe a helyzetbe csöppen.
Milyen minőségű életet akarok élni?
Sok szó esik manapság a munka-magánélet egyensúlyról, ami összefüggésbe hozható a fenti skálával is. A karriercélok elképzelésekor érdemes végiggondolni, mi az, amihez ragaszkodni szeretnénk pályafutásunk során, és mit tartunk feláldozható tényezőnek. A kisgyerekek tanítása az életcélunk, mert ettől vagyunk boldogok, ezért elfogadjuk, hogy sosem lesz menedzserfizetésünk? Polgári életszínvonalat szeretnénk biztosítani a családunknak, ezért nem tanítunk kisgyerekeket, hanem elmegyünk inkább egy multihoz menedzsernek? Megannyi kérdés és kompromisszum jön szembe velünk, amelyeket figyelembe kell venni pályafutásunk valamennyi szakaszában, és könnyen ráébredhetünk, hogy a szenvedélyünk megtalálása csak az egyik tényező a sok közül.
Mégis mit keressünk a szenvedélyünk helyett?
A szenvedélyünk kergetése a realista karriertanácsadók szerint olyan hiábavaló, mintha a boldogság kék madarát szeretnénk megfogni. Azonban sokak számára fontos, hogy olyan munkája legyen, amelyből nem csupán megél, hanem a hivatásának tudja tekinteni és büszke lehet rá. Mikor állhat fenn ez a helyzet? Ha a munkának komoly értéke és jelentősége van. Vagy azért, mert növekszik tőle a GDP, vagy mert jobb lesz általa az emberek élete, illetve ezer más okból.
Az értékes, jelentőségteljes munka megtalálása pedig azt jelenti, hogy tisztáztuk, mi az egyik életcélunk és hol van a helyünk a világban.
