Mennyi az átlagos álláskeresési idő?

szerző: Kutasi Judit
2011 január 17.

Még a toborzás-kiválasztással foglalkozó szakemberek véleménye is megoszlik az átlagos elhelyezkedési idő hosszáról. A többség két-három hónapra esküszik, ami azonban akár fél-egy évre is elnyúlhat. A munkakeresést, illetve a cégek kiválasztási gyakorlatát is meghosszabbíthatják a holt szezonok, mint például a karácsony és az újév.

Hetekig csend

A legrosszabb esetben hosszú hetek telnek el, mire a cégek visszajelzést adnak a pályázókról – avat be tapasztalataiba Horváth Éva, a Jobserver Személyzeti Tanácsadó Kft. ügyvezetője. Véleménye szerint cégmérettől, a meghirdetett pozícióktól, illetve a jelöltektől is függ, mennyi az átfutási idő. A magasabb szintű pozícióknál hosszabb ideig tart a kiválasztás, míg egy alacsonyabb szintű állás esetén általában hamarabb megérkezik a  válasz. Ideális esetben gyorsan, 1-2 hét alatt eldönti a megbízó, mely pályázókkal szeretné folytatni a kiválasztást.

„Az első körös interjúk után – minden egyes további meghallgatás esetében – minimum újabb 1-2 héttel kell számolni. Ezek a hetek, hónapok bizony el is telnek, mire a végleges döntés megszületik.”

Komoly szándék

„Barátnőm pénzügyi területen keres állást. Az egyik fejvadász cég – az önéletrajz beadása után – nagyon hamar behívta interjúra. A következő héten már a megbízó vállalatnál kellett bemutatkoznia. Azóta már túl van a második körön is. Elvileg a következő hét végéig kiderül, kit vesznek fel. Ez a kiválasztás körülbelül 3 hét alatt megvalósult.” Horváth Éva szerint ez azt is jelzi, hogy a cég komolyan gondolja az új alkalmazott felvételét. Ugyanakkor hangsúlyozza, vannak sajnos olyan munkaadók, ahol hosszú hónapokig sem születik döntés.

Bizonytalanságban

Sok esetben még a megbízó cég számára sem teljesen világos, kit is keresnek. Szeretnének minél több jelölttel megismerkedni. A Jobserver ügyvezetője olyan esetről is beszámol, amikor a pályázót nem az eredetileg meghirdetett helyre vették fel, mert az interjú során alkalmasnak találták egy közben megnyílt pozíció betöltésére.

„A legrosszabb esetem az volt, amikor hónapok és több jelölt meghallgatása után derült ki, mégsem vesznek fel senkit az adott pozícióra. Sajnos 3 hónap is eltelt, és azok a munkavállalók, akik szakmai tapasztalat, tudás, kvalitás alapján alkalmasak lettek volna, keserű szájízzel gondoltak vissza az elmúlt hónapokra. Szerencsére nem ez a jellemző. Átlagosan 2-6 hét telik el a kiválasztás során” – teszi hozzá Horváth Éva.

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen