HR vezetők közvetlen közelről: Komplex humán szolgáltatás a Drehernél – 2. rész

szerző: Kutasi Judit
2011 január 29.

A HR stratégiai vagy partneri szerepe az egyes szervezeteken belül rengeteg tényezőtől függ. Befolyásolhatja a helyzetet a cég életciklusa, a HR-osztály „láthatósága”, a belső marketing, a PR vagy éppen egy erős, karizmatikus, az üzleti életet értő humánpolitikai igazgató személye.

Stratégiai kontra partneri szerep

Nem feltétlenül szükséges vagy érdemes éles különbséget tenni a stratégiai és a partneri szerepkör között – hangsúlyozza Kiss Sarolta, a Dreher Sörgyárak Zrt. HR igazgatója. A szakember csapatával a gyártó és a kereskedelmi részlegnek nyújt komplex HR szolgáltatást a stratégiai humán feladatoktól kezdve egészen a bérszámfejtésig.

„Nálam mindig a feladat, a helyzet jellege dönti el, hogy stratégiai vagy éppen business partneri szinten kell fellépnem, megoldanom az adott helyzetet.”

HR-igazgatóként Kiss Sarolta tagja a cég vezetésének, ebben a minőségben aktív részese a vállalati stratégia kialakításának és megvalósításának. Úgy véli, szakmailag úgy kell támogatnia a szervezetet, hogy a stratégiai célokat meg tudják valósítani. A Dreher humánpolitikai igazgatója tízfős csapatával a HR feladatok teljes vertikumát ellátja, beleértve a szervezetfejlesztést is. Hozzá tartozik még a szakszervezetekkel való együttműködés, a HR-es témák kommunikációja, valamint az üzemorvosi feladatok működtetése is.

A Dreher HR-csapatának vezetője úgy fogalmaz: „beosztottaim a szó szoros értelmében a »munkatársaim«, akikkel egy csapatot alkotunk. Mindenkit arra biztatok, hogy hozzáértésével, véleményével járuljon hozzá a HR-csapat szakmai teljesítményéhez. Kiemelt vezetői feladatnak tartom még munkatársaim fejlesztését, saját utódom kinevelését is.”

A vállalati hierarchiában HR igazgatóként olyan stratégiai pozíciót tölt be, amelyen keresztül nemcsak formálja, de maga is részt vesz a vállalat egészét érintő döntések meghozatalában. Szakmai oldalon Kiss Sarolta a szervezetfejlesztési feladatok fontosságát emeli ki. Meglátása szerint időnként a HR vezető a mérleg nyelve, aki a munkatársak és a vállalat érdekeit hangolja össze, vagy éppen levezeti a feszültséget a szervezeten belül. Felhívja a figyelmet a HR támogató funkciójára, valamint arra, hogy a hitelességet egyik oldalon sem szabad elveszíteni.

Kiss Sarolta tapasztalata szerint a sikeres HR tevékenység a magas szintű, jól felkészült vezetésben teljesedik ki. Stratégiai eszköznek tekinti a belső kommunikációt. Éppen ezért maximálisan igyekszik kihasználni a már meglévő kommunikációs csatornákat, köztük például a hírlevelet, vállalati újságot vagy éppen a médiafigyelőt. Ezen kívül a középvezetést negyedéves beszámolóban, az összes munkavállalót pedig éves beszámolóban tájékoztatják a HR feladatairól és eredményeiről.

A folytatásban: Humán „business partner” a Microsoftnál

Forrás: HVG HR Plusz 2011

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen