Diplomás álláslehetőségek és gyakornoki helyek kiadók

szerző: Kutasi Judit
2011 április 27.

Börze-körútjának újabb két állomásán várja az álláskeresőket a Karrier Plusz és a Jobline csapata. A helyszín ezúttal a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Budapesten és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Sopronban.

Budapest

Jogász és igazgatás szakos hallgatóknak rendez karrier napot április 27-én, szerdán 9:00 és 16:00 óra között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi kara. Az érdeklődők megismerhetik egy multinacionális ügyvédi iroda működését, illetve „Új utakon új lehetőségek” címmel meghallgathatnak egy kerekasztal-beszélgetést igazgatásszervezőkkel a nemzetközi világ és a hazai igazgatás képviselőivel. A pályázók ezen kívül próba állásinterjúkon, önéletrajz és grafológus tanácsadáson, illetve pályaorientációs fogadóórákon is részt vehetnek.

Sopron

„Melót találni!” felszólítással várja a hallgatókat április 28-án, 10:00 és 15.00 óra között megrendezett állásbörzéjén a Nyugat-Magyarországi Egyetem. A Benedek Elek Pedagógiai Kar és a Közgazdaságtudományi Kar közös rendezvényén a munkát, illetve továbbtanulási lehetőséget kínáló cégek bemutatkozása mellett az APEH Soproni Kirendeltségének osztályvezetője tart előadást a hallgatóknak az őket érintő adózási ügyekről. Ezután egy HR szakember fejti ki előadásában, mit vár a munkáltató a dolgozóktól, illetve az érdeklődők a külföldi munkavállalási lehetőségekről is tájékozódhatnak a Vas megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának szakembere segítségével.

A Karrier Plusz és a Jobline csapata mindkét rendezvényen, így a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának karrier napján és a Nyugat-Magyarországi Egyetem, Benedek Elek Pedagógiai Kar és a Közgazdaságtudományi Kar közös állásbörzéjén is várja a pályázókat. Akik regisztrálnak standunknál egy Karrier Plusz 2011-es kiadványt is kapnak. A közel 400 oldalas kézikönyv fiatal diplomás pályakezdőknek és szakembereknek ad hasznos karrierépítési tanácsokat. Az idei kiadványban 140 cég, 1000-nél több aktuális állásajánlata szerepel. A Karrier Plusz országjáró börze-körútjának további részleteiről beszámolunk a Jobline.hu Facebook oldalán, illetve a Jobline Magazinban.

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen