Motivációs levél, amivel befuthat az álláskereső
A legtöbb kérdőjel általában a motivációs, vagy más néven kísérőlevél kapcsán merül fel a pályázókban. Milyen stílusban, hogyan fogalmazzanak? A helyzetet csak nehezíti, hogy a motivációs levéllel kapcsolatban szinte semmilyen információ, támpont nem olvasható ki az álláshirdetésekből. Mit tilos és mit szabad? Kiderül a Jobline Magazin kísérőlevél-összefoglalójából.
Kit válasszak?
Nem véletlenül kéri a legtöbb cég a pályázókat, hogy ne csak az önéletrajzukat, hanem néhány soros motivációs levelüket is küldjék el a számukra. Egy jó kísérőlevél ugyanis rengeteg információt elárul gazdájáról. Különösen fontos ez, hiszen a HR-eseknek több száz pályázati anyag közül kell a legígéretesebbeket kiválasztaniuk. A szakemberek hangsúlyozzák, már néhány sorból kiderülhet, mennyire motivált, ambiciózus egy jelölt. Elég merész, kezdeményező, esetleg kreatív-e az önálló munkavégzéshez, vagy inkább visszahúzódó, aki azért szeret csapatban dolgozni. Persze egy motivációs levéltől még nem lesz nyitott könyv a munkavállaló élete, azonban egy lépéssel közelebb kerülhet a megpályázott álláshoz.

A teljes méretért kattintson ide.
Figyelemfelkeltésből jeles?
Persze nem csak az interjúztatók vannak nehéz helyzetben, az álláskeresőknek ugyanis egyáltalán nem könnyű kitűnni a rengeteg pályázó közül. Az internetről letölthető sablonok követése csak az „alap”, a hozzáadott érték a jelölt személyiségéből, céljaiból fakad, aminek már a motivációs levélben meg kell csillannia. A toborzás-kiválasztással foglalkozó szakemberek ugyanakkor azt tapasztalják, hogy a pályázók többsége bele sem gondol abba, mekkora jelentősége van a kísérőlevelének. Egy semmitmondó motivációs levéllel ugyanis egy HR-est sem lehet arra ösztönözni, hogy részletesebben áttanulmányozza az álláskereső önéletrajzát. Következzenek – segítségképp – a legfontosabb szempontok:
1. Terjedelem és stílus
Néha a kevesebb több, ami a motivációs levélre is igaz! Az interjúztatóknak általában nincs idejük egy másfél oldalas vagy annál hosszabb iromány átolvasására, tehát a tömör, átgondolt, maximum 1500 karakteres levél az ideális. Komoly előnyre tehet szert az, aki képes barátságos, közvetlen módon, esetleg egy kis humorral fűszerezve leírni gondolatait.
2. Tartalom és forma
Bármennyire szeretné is a pályázó felhívni magára a figyelmet, a forma semmiképp sem mehet a tartalom rovására! Fontos, hogy a motivációs levél mind tartalmát, mind pedig formáját tekintve elkülönüljön az önéletrajztól. Túlzásokba azonban semmiképp sem szabad esni, így kerülni kell a színes hátteret, a kacifántos betűtípusokat, a befogadást zavaró túl kicsi vagy éppen túl nagy betűméretet. A kísérőlevél fejléce persze egyezhet az önéletrajzéval, ami profizmusra utal.
3. Megszólítás
Érdemes megszerezni annak a személynek a nevét, aki elsőként fogja elolvasni a pályázati anyagot. Támpont lehet a hirdetés alján szereplő kontakt, de az adott céget is fel lehet hívni ez ügyben. Persze előfordul, hogy így sem sikerül megtalálni a megfelelő személyt, ilyenkor marad a „Tisztelt Hölgyem/Uram” megszólítás. A tegezéssel is érdemes óvatosan bánni. Néha ugyanis még azok a cégek sem veszik jó néven a közvetlenebb stílust, amelyek álláshirdetéseikben amúgy letegezik a pályázókat.
4. Ezért engem válassz!
A megpályázott pozíció pontos megjelölése után érdemes egyből a lényegre térni: miért keltette fel a pályázó érdeklődését a cég, illetve az adott álláslehetőség. Természetesen a legfontosabb a jelentkező pozitív tulajdonságainak bemutatása, amely illeszkedik a vállalati elvárásokhoz. Diszkréten, de lényegre törően meg lehet fogalmazni azt az egy-két korábbi eredményt, amelyet kamatoztatva a dolgozó erősíthetné leendő munkahelyét. Jó színben tüntetheti fel magát a jelölt, ha leveléből érződik, ismeri a cég tevékenységét, termékeit, szolgáltatásait, de semmiképp se használja a cég honlapjánál a CTRL C – CTRL V megoldást, azaz inkább saját szavaival írja le mindazt, amit tud a vállalatról.
5. Ezt NE!
Csakúgy, mint az önéletrajzban, a kísérőlevél esetében sem árt az óvatosság. Hanyagolja a pályázó a nehézkes, túlzottan bonyolult nyelvi szerkezeteket és az elcsépelt kliséket. Minden pályázó állíthatja magáról, hogy „jó csapatjátékos”, „jól bírja a stresszt” vagy „kiváló a kommunikációs készsége”, ha azonban konkrét példákkal támasztja alá, könnyebben el is hiszik neki. Továbbá semmiképp ne ismételje meg a munkavállaló a kísérőlevélben az önéletrajzát. Mielőtt az ENTER gombot megnyomná, kérje meg egy-két bizalmasát, nézzék át a pályázati anyagát. Egy komolyabb nyelvtani hiba ugyanis már bőven elég lehet az elutasításhoz.
Még több ötlet: Hogyan írjon jó motivációs levelet ?
Motivációs levél minta - így kell hatásos motivációs levelet írni
Így írj olyan motivációs levelet, amit el is olvasnak