Ki mit tud?! Személyzeti tanácsadó kontra fejvadász

szerző: Kutasi Judit
2011 szeptember 27.

Álláskereső legyen a talpán, aki ki tud igazodni a személyzeti tanácsadó és fejvadász cégek között. Összeállításunkban éppen ezért arra keresünk választ, mi a munkamódszerük, illetve melyik pályázónak kihez érdemes fordulnia.

Míg a személyzeti tanácsadók általában az alsó- és középszintű pozíciókra – hirdetések útján – keresnek jelölteket, addig a fejvadászok többnyire a már tapasztalattal rendelkező álláskeresőkkel foglalkoznak, elsősorban felsővezetői szinttel. A jelölteket gyakorlatilag levadásszák. Persze nem mindegy, hogyan…

Személyzeti tanácsadó

Személyzeti tanácsadót általában azok a cégek vesznek igénybe, akik nem tudnak, vagy nem akarnak saját szakembereket alkalmazni, ezért inkább kiszervezik a toborzással járó feladatokat. Leggyakrabban a multinacionális nagyvállalatok bízzák meg őket azzal, hogy keressék meg az adott pozíciójukra leginkább passzoló jelölteket, de a megbízók között kisebb cégek is akadhatnak. Az álláskeresők szempontjából fontos megemlíteni, hogy szolgáltatásaik az álláskeresők számára ingyenesek, az adatokat pedig maximum egy évig tárolják az adatbázisukban.

Jó hír lehet az álláskeresőnek, ha egy személyzeti tanácsadó hívja be interjúra, hiszen így egyszerre több állásra is eséllyel pályázhat. A tanácsadó ugyanis nem csak egy pozícióra vagy egy cégnek javasolhatja az ígéretes jelentkezőt, hanem egyszerre több állásra is esélyesnek tarthatja. Persze itt is lehetnek buktatók: egy személyzeti tanácsadó ugyanis egyszerre rengeteg pályázóval áll(hat) kapcsolatban, így a jelentkezőknek itt is sok vetélytárssal kell megküzdeniük. A lényeg pedig: a tanácsadó elsősorban a megbízó cég érdekeit képviseli. Célja, hogy valakivel betöltse az üres pozíciót.

Ehhez képest kikkel foglalkozik, és mit tud egy fejvadász?

Fejvadász

A klasszikus fejvadász közép- és felsővezetőket keres. Álláshirdetések helyett direkt kereséssel jut el a megfelelő jelöltekhez. Multik esetében bevett szokás, felsővezetőiket leggyakrabban fejvadász szállítja az előzetesen meghatározott igények alapján…

További részletek: Hogyan dolgozik egy jó fejvadász?” c. cikkünkben!

pozíció  •  fejvadász  •  multi  •  álláskereső  •  állás  •  személyzeti tanácsadó  •  jl_magazin
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen