Karriertanácsok és álláslehetőségek: börze Szegeden

szerző: Kutasi Judit
2011 október 18.

Mintegy ezerötszáz álláskereső fiatalt várnak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Őszi Állásbörzéjére és a Mesterképzések nyílt napjára. A hetedik alkalommal meghirdetett karriervásár vidéki viszonylatban a legnagyobbak egyike. A frissen végzettek több tucat konkrét állásajánlat közül választhatnak, azonban számolniuk kell azzal, hogy nagy a verseny, a jelentkezők számához képest csak kevés fiatal tud Szegeden elhelyezkedni.

Idén huszonkét cég standjához látogathatnak el az álláskeresők az SZTE Őszi Állásbörzéjén, október 19-én. A kiállítók többsége régiós munkáltató, akik többnyire informatikai vagy mérnöki területen tevékenykednek. Az országos partnerek is elsősorban a reál területet képviselik, továbbá marketing- és a kommunikációs szakembereket, illetve közgazdászokat keresnek. A rendezvény szervezői szerint a börzén több tucat konkrét álláslehetőség jut el közvetlenül a fiatalokhoz. A kiállítók között ott lesz a Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja is.

A szegedi börzén a HVG Karrier Plusz csapata elhelyezkedési, illetve karrierépítési tanácsokkal segíti az álláskeresőket, illetve felhívják a hallgatók figyelmet a mobilitás fontosságára. Tapasztalataik szerint ugyanis bár a szegedi oklevelek különösen jó ajánlólevélnek számítanak a munkaerőpiacon, a városban korlátozott a frissen végzettek elhelyezkedési lehetősége.

Az idei karriervásár mellett elsőként rendezik meg a Mesterképzések nyílt napját, ahol az egyetem hét kara ad tájékoztatást azoknak a hallgatóknak, akik a továbbtanulás iránt érdeklődnek (mesterfokozatot, vagy másoddiplomát szeretnének szerezni). Ezt egészítik ki a Szolgáltatók börzéjével, amelynek keretében pluszképességeket, készségeket szerezhetnek az érdeklődők, itt megjelennek például nyelviskolák, autósiskolák és továbbképzési központok. Ide elsősorban a végzős alapszakos hallgatókat várják, hiszen számukra a nyitott pozíciók mellett további oktatási lehetőségeket is kínálnak. A helyszínen a kiállító cégek előadásai mellett grafológiai elemzés és önéletrajz-készítési tanácsadást is igénybe vehetnek a hallgatók. A rendezvényre összesen mintegy ezerötszáz fiatalt várnak.

A börzén való részvétel előnyei:

- személyesen találkozó lehetősége a cégek képviselőivel;

- tájékoztatást kaphat az álláskereső az aktuális nyitott pozíciókról, szakmai gyakorlati helyekről;

- megismerkedhet a cégek elvárásaival, kiválasztási folyamataival;

- leadhatja szakmai önéletrajzát, pályázati anyagát;

- önismeret fejlesztése, grafológiai és CV tanácsadással.

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen