Állásinterjú: Ne szólj szám, nem fáj fejem?
Bármilyen meglepő, hallgatni tudni kell, még az állásinterjún is. Mi múlhat rajta? Akár egy ígéretes álláslehetőség is, ha rosszkor szólunk, közbevágunk, kapkodunk. Tanácsok.

Felmérések szerint az alkalmazottak munkaidejük harminc százalékát töltik mások meghallgatásával, míg a menedzserek ennek legalább kétszeresét. Szakemberek úgy vélik, akkor lehet igazán sikeres egy munkavállaló, ha hisz abban, hogy az aktív hallgatás képessége hatalom.
Ilyen képet fessen magáról az álláskereső:
1. fontos számára a szemkontaktus
2. figyelmes, gyorsan reagál a beszélgetőtárs verbális és nonverbális viselkedésére
3. türelmes, nem szakítja félbe partnerét (megvárja, míg a másik befejezi a mondandóját)
4. érzékeny, egyaránt használ verbális és nonverbális kifejezőeszközöket
5. nem tesz fel fenyegető hangvételű kérdéseket
6. összefoglalja a beszélő által elmondottakat
7. érdeklődést mutat beszélgetőpartnere iránt
8. nyitott, elfogulatlan, nem kritizál, nem ítélkezik
9. empatikus, igyekszik minél jobban megérteni beszélgetőpartnerét
10. képes konstruktív visszajelzésre
Ezeket a reakciókat mindenképp kerülje az álláskereső:
1. türelmetlen, gyakran megzavarja, megszakítja a beszélőt
2. félrenéz, kerüli a szemkontaktust
3. nem fordít elegendő figyelmet beszélgetőtársára
4. ábrándozik, miközben hozzá beszélnek
5. minimálisan vagy semmilyen szinten nem reagál
6. rendszeresen eltér a tárgytól
7. szűklátókörű, ítélkezik
8. túl sokat beszél, csacsog
9. kéretlen tanácsokat osztogat
10. rendszeresen belefelejtkezik a saját gondolataiba