Inkább a támogatott munkahelyekre keresnek dolgozókat a cégek

szerző: Jobline
2012 február 23.

Összesen 25.500 munkaerőigényt jelentettek be a munkaügyi kirendeltségekhez a munkáltatók idén januárban. Az állások több mint egyharmada volt támogatás nélküli és közel kétharmada támogatott munkalehetőség, nagy része közfoglalkoztatás - derült ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal honlapján közzétett friss adatokból.

A beérkezett munkaerő-igények típusát tekintve jellegzetesek a különbségek megyénként: a hátrányos helyzetű térségekben a támogatott, míg a fejlettebb megyékben a nem támogatott álláshelyek voltak többségben. Míg Budapesten, Fejér, Zala és Komárom-Esztergom megyében tíz állásból 9 nem támogatott, addig Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Vas, Békés, Hajdú-Bihar megyében tízből 8-9 támogatott állás volt januárban.

Az újonnan bejelentett nem támogatott állások száma az év első hónapjában 9.700 volt, amely 2011 decemberéhez képest 1,8 százalékos emelkedés, míg az előző év azonos időszakához képest 20,6 százalékos visszaesés. A legtöbb nem támogatott álláshelyet Budapesten, Győr-Moson-Sopron és Zala megyében kínálták a foglalkoztatók.

A támogatott állások számában egy hónap alatt 32,5 százalékkal csökkent, mivel a hagyományos közfoglalkoztatási programok egy része az év végén befejeződött és az új programok felfutóban vannak. Januárban 15.800 új támogatott álláshelyet jelentettek be a munkaadók.

A munkaügyi hivatal megjegyzi, hogy a szokásos trendeknek megfelelően - szezonális hatások miatt - januárban jelentősen nő a nyilvántartott álláskeresők száma. Az újabb "recessziós hullám" miatt a munkáltatók többször éltek a létszámleépítés eszközével, de a határozott idejű munkaszerződéssel rendelkező dolgozóik egy részének sem tudtak tovább munkát adni. Emellett a hagyományos közfoglalkoztatási feladatok szezonalitása télen kisebb foglalkoztatást eredményezett.

A tartós álláskeresők aránya 2012 januárjában 21 százalékot tett ki, így mind tavaly decemberhez, mind az előző év azonos hónapjához képest csökkent ez az arányszám. Az egy éven túl nyilvántartott álláskeresők száma a januári zárónapon 136.500 volt, egy év alatt egy 23,7 százalékkal csökkent, 2011 decemberéhez képest ugyanakkor kissé emelkedett.

Januárban 54 cég jelentette be az illetékes munkaügyi központokban csoportos létszám leépítési döntését, amely több mint 3 ezer munkavállalót érintett. Ez a létszám decemberhez képest és az előző év azonos hónapjához képest is több mint másfélszeresére emelkedett. MTI

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen