Sok csonkolásos munkahelyi baleset volt az első negyedévben

szerző: Jobline
2012 május 22.

Kevesebb halálos, több csonkolásos munkabalesetet jelentettek az első negyedévben a munkavédelmi felügyelőségekhez.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) szóvivőjének hétfői közleménye szerint január-márciusban 3 169 munkabaleset történt, ezek közül 7 eset volt halálos kimenetelű. Gedeon András szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy bár a munkabalesetek számának 5, illetve a halálos munkabalesetek számának 68 százalékos csökkenése bíztató, a számok értékelésénél több körülményt is figyelembe kell venni.

Rámutatott: éppen arról az év eleji, 3 hónapos időszakról van szó, amikor a halálos balesetek szempontjából magasabb kockázatú ágazatok - például építőipar, mezőgazdaság - visszafogottan működnek, néhol szinte teljesen leállnak. A javuló tendenciájába illeszkedő adatok mellett kedvezőtlen jel viszont a csonkolásos balesetek számának növekedése - olvasható a közleményben. Ilyen jellegű sérülés az idei év első három hónapjában 54 esetben következett be, míg a tavalyi év hasonló időszakában csupán 33-ban. A súlyos kimenetelű munkabalesetek egyharmada - 24 balesetből 8 - az 1-9 munkavállalót foglalkoztató kisvállalkozásoknál következett be.

Bár a súlyos balesetekre vonatkozó negyedéves esetszámok önmagukban alacsonyak ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket lehessen levonni belőlük, de a régebbi, hasonló tapasztalatokat is figyelembe véve kijelenthető, hogy a kisvállalkozásoknál tapasztalható, biztonságra vonatkozó ismerethiány, az elavult gépek használata és a teljesítménykényszer miatti  "túlvállalások" jelentősen megnövelik a kisvállalkozásokban bekövetkező, tartós keresőképtelenséggel, maradandó károsodásokkal járó balesetek kockázatát - emelte ki Gedeon András.

baleset  •  munkahelyi baleset  •  NMH
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen