Inkább vesszen a munkahely, de ne csökkenjen a fizetésünk

szerző: Jobline
2012 június 25.

A spanyolok vagy a görögök több mint fele feláldozná a fizetése egy részét, ha ezzel megmentheti a munkahelyét, a magyaroknak csak harmada vállalná ezt - derült ki a Randstad Workmonitor felméréséből.

Magyarországon a megkérdezetteknek csupán 27 százaléka vállalna anyagi áldozatot azért, hogy a munkahelye elkerülje a létszámleépítést, de a fizetés csökkentését abban az esetben is csak 36 százalék fogadná el, ha ezzel a saját állását mentené meg.

A kutatás azt is vizsgálta, hogy az áldozatvállalási hajlandóság mennyire függ össze a gazdasági helyzettel. Azokban az országokban, ahol több munkavállaló szerint nehezedik pénzügyi nyomás a munkáltatójára, a megkérdezettek általában nagyobb arányban vállalnák a fizetéscsökkentést is: a görögök 55, míg a spanyolok 62 százaléka mentené meg akár ilyen áron a munkahelyét. "A helyzet azonban nem ilyen egyértelmű, hiszen Magyarországon is a dolgozók 67 százaléka számolt be a munkáltatójára nehezedő gazdasági terhekről, mégsem vennék ki a részünket az állások megmentéséért tett erőfeszítésekből" – nyilatkozta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

"A gazdasági helyzet mellett az is meghatározó ebben a kérdésben, hogy a munkavállalók megélhetését hogyan befolyásolná a fizetés csökkenése, ezért az eredményeket összevetettük az egy főre jutó GDP-vel" – tette hozzá Baja Sándor. Azokban az országokban volt a legmagasabb az áldozatvállalási hajlandóság, ahol a gazdasági nyomás ellenére még viszonylag magas az életszínvonal, például Spanyolországban, Olaszországban vagy Görögországban.

Németországban a résztvevők 27 százaléka számolt be pénzügyi nehézségekről, az egy főre jutó GDP ugyanakkor az uniós átlag 118 százaléka, ezzel összhangban viszonylag sok munkavállaló (45 százalék) mondana le a fizetése egy részéről. A magyar adatok leginkább a szlovák eredményekkel csengenek össze, a hasonló életszínvonalon élő lengyeleknél azonban már 45 százalék vállalná a fizetéscsökkenést az állása megtartásáért.
 
"A fizetések átmeneti, kis mértékű csökkentésével a munkaadók ugyan könnyebben leküzdhetnék a pénzügyi nehézségeket, de úgy tűnik, a magyar alkalmazottak nagy része nem tudná elviselni ezt a plusz terhet. Más megoldásokat kell találnunk, még mielőtt elkezdődik egy ördögi kör" – összegezte a felmérés eredményeit a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

fizetés  •  munkahely  •  csökkenés
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen